Felfoghatatlan, 1500 milliárdos a kár Magyarországon: tömegével vághatják ki a gyümölcsfákat a kétségbeesett gazdák

HelloVidék: Igyekeztünk mi is nyomon követni, mi történt ezen a nyáron az Alföldön, de még nekünk, laikusoknak is minden korábbit felülmúlt, amiben részünk volt: hetekig tartó hőkupolák, rekordméretű aszály, kiszáradó folyók, terméskiesés – mindezt egy tavaszi fagykár is tetézte. Ha most, a nyár végén kellene mérleget vonnia: mit okozott az idei rendkívüli szárazság az Alföldön, és mit tapasztaltak a gazdálkodók?

Bűdi Zsolt: Nehéz kérdés. Négy évvel ezelőtt még megtehettem, hogy egy-egy dolgot kicsit túltoltam a figyelemfelkeltés érdekében, hogy átüsse az ingerküszöböt, és érzékeltessem, mekkora probléma előtt állunk. Már akkor jeleztem, hogy a magyar mezőgazdaság egyre komolyabb vízhiányos, aszályos helyzet felé tart. Az alapvető folyamatokat a szakmában már akkor is látni lehetett, és mára gyakorlatilag bekövetkezett, amitől tartottunk. Aki ebben a szakmában él, az látja a folyamatokat. Ha pedig azt is nézi, mi történik a világ más részein, milyen intézkedéseket hoznak ott, miközben nálunk gyakorlatilag semmi nem történik, akkor egyértelmű, merre tart az egész ágazat.

Annyira egy irányba mutattak a folyamatok, hogy előre lehetett látni: ha nem biztosítunk vizet a termelőknek, akkor ide fogunk jutni. Nem lesz víz a tájban, nem lesz megfelelő páratartalom a levegőben, kialakul a légköri aszály. Egy dolgot azonban négy évvel ezelőtt még én sem láttam előre: hogy egymást követik majd a 39–42 fokos, három-négy-öt napos hőkupolák. Arra számítottam, hogy nagy baj lesz, de arra nem, hogy ilyen szélsőséges hőhullámok is jönnek.

És ez már a zárt termesztőberendezéseket is elérte. Ott is problémát okoz a klimatizálás, az UV-sugárzás és az árnyékolás. Azt gondoltuk, hogy az üvegházi termesztés majd megoldást jelenthet, miközben ezen a területen is óriási a lemaradásunk. Marokkóban például több ezer hektár üvegházi termesztés működik, Törökországban pedig ennek a többszöröse, miközben Magyarországon nagyságrendileg mindössze 200 hektárnyi ilyen felület van.

Ez már a vicc kategóriája. Ma már még a hajtatott zöldségekből is importra szorulunk. Hol van már az az idő, amikor kígyóuborkából, salátából vagy paprikából képesek voltunk saját magunkat ellátni? Ezekből is jelentős importra szorulunk. A szabadföldi zöldség- és gyümölcstermesztésben gyakorlatilag nem történt semmi. Ez az ágazat zuhan egy szakadékba. Még nem értük el a szakadék alját, de nem látom azokat a kapaszkodókat, amelyek tompíthatnák az esést. Szabadesésben vagyunk.

Ehhez jön az importnyomás is. Nem történt meg az áfacsökkentés, miközben a magyar termékeknek egyre nehezebb helyet találniuk a piacon. A termelők folyamatosan hívnak, hogy segítsek értékesíteni a termésüket. Most például úgy keresnek meg a szilvával, hogy országosan talán a szokásos termés tíz százaléka maradt meg. És ugyanez történhet magyar almával is. Lesznek olyan szabolcsi termelők, akiknél maradt valamennyi alma, miközben azt látják majd, hogy az üzletben 800 forintért adják, ők pedig 200 forintért sem tudják eladni. A végén pedig cefre lesz belőle, vagy valamilyen más feldolgozott termék – már ha egyáltalán van, aki feldolgozza.

Bűdi Zsolt szerint most mindenki az áfacsökkentést várja a mezgazdaságban

Ez utóbbi is komoly probléma lehet: van egyáltalán hová tenni a megmaradt, de első osztályúként már nehezen értékesíthető termést?

Nincs megfelelő feldolgozókapacitás. A konzervipar gyakorlatilag eltűnt a magyar agráriumból. Nincs már kecskeméti konzervgyár, bezárt a nyíregyházi, a debreceni, a gyöngyösi, a nagyatádi és a szigetvári üzem is, és két éve Paks is bezárt. Ezzel eltűnt az a másodlagos feldolgozási lehetőség, amelynek óriási jelentősége lenne. Most például nem tudjuk hová tenni a napégett paprikát. Két évvel ezelőtt még leszeleteltettem, és fantasztikus lecsó készült belőle Szigetváron. Most nincs, aki ezt feldolgozza, nincs megfelelő kapacitás.

Ugyanez igaz a fagyasztó- és a szárítóüzemekre is. Hiányzik az a másodlagos feldolgozási háttér, amely például Lengyelországban vagy Ausztriában rendelkezésre áll. Nálunk ezeket hagytuk leépülni, miközben egyre nagyobb szükség lenne rájuk.

Ha a búzától és a kukoricától a zöldség- és gyümölcstermesztésig nézzük az idei évet, mekkora lehet a teljes kár?

Az elmúlt években az agrárium aszálykárát ezermilliárd forintos nagyságrendben becsülték, például 2022-ben, tavaly és tavalyelőtt is. Én ezt most sokkal többre teszem. Az idei magyar aszálykárt inkább 1500 milliárd forintra becsülöm, ha összeadjuk a búza, a kukorica, a napraforgó, az alma és a körte kiesését.

És ezt kellene végre komolyan venni. Vizet kell juttatni a tájba! Az elmúlt húsz-harminc évben nem oldottuk meg ezt a problémát, a rendszerváltás óta hagytuk, hogy a csatornákat benője a gaz. Nem csináltuk meg a Duna vizének megfelelő kivezetését, visszacsatolását sem. Ennek most isszuk a levét. És ebben még nincsenek benne a házikertek veszteségei: amikor valakinek például csak fele annyi alma terem a kertjében, az ebben a számításban meg sem jelenik.

EZ IS ÉRDEKELHET

Kassai Lajos: új honfoglalásra van szükség, különben kiszárad a Kárpát-medence

Kassai Lajos szerint a megoldás a vízmegtartásban és egy gyökeres szemléletváltásban rejlik – amihez szerinte legalább akkora összefogásra lenne szükség, mint egykor a honfoglaláshoz.

Az idei év tehát nemcsak az egyes terméskiesésekről szól, hanem az ültetvények jövőjét is veszélybe sodorhatja. Mit jelenthet ez a gyümölcstermesztők számára?

A fagykárra ráhúzódó aszálykár együtt tulajdonképpen térdre kényszeríti az ültetvénytulajdonosok jelentős részét. Itt profitról már régen nincs szó. Sokan ki fogják vágni az ültetvényeiket. Akik pedig nem vágják ki, azok közül sokan azért nem teszik, mert benne vannak az AKG-rendszerben, és ha megszüntetik az ültetvényt, a támogatást vissza kell fizetniük. Ez innentől nem logikus gazdasági döntés: nem azért tartják meg az ültetvényt, mert profitábilis, hanem azért, mert nem tudnak mást tenni.

Így aztán lesznek olyan ültetvények, amelyek papíron továbbra is ültetvényként funkcionálnak, valójában azonban elhanyagolják őket, nem lesz megfelelő növényvédelem, és gyakorlatilag magukra hagyják az állományt. Ez pedig ugyanaz a folyamat, amit most a szőlőnél is látunk. A fitoplazma például már 18 éve itt van velünk, de most lett belőle országos probléma, amikor elérte Tokajt. Amíg a zalai dombokon pusztította a szőlőt, az nem nagyon érdekelt senkit. Most, hogy továbbterjedt, és már az egri borvidéket is elérte, hirtelen mindenki felfigyelt rá.

A szőlőültetvények példáját említette. Ott már látszik, milyen következményei lehetnek annak, ha egyre több elhagyott, gondozatlan ültetvény marad a területen. A gyümölcsösöknél is hasonló folyamat indulhat el?

Pontosan. Ezért volt nagyon fontos az a döntés is, hogy a fertőzött, elhanyagolt ültetvényeket gyorsan ki kell vágni. Ha a gazda erre nem hajlandó, akkor akár a gazda költségére is, közösségi érdekből meg kell szüntetni ezeket a gócokat.

A szőlőnél ez most elindult, a gyümölcsöknél pedig ugyanez kezdődik. Rengeteg elhagyatott gyümölcsültetvény lehet, amelyek fertőzési gócként működhetnek.

Ön sok termelővel tartja a kapcsolatot. Lát valamilyen esélyt arra, hogy ez a folyamat megállítható vagy akár visszafordítható legyen? Van még remény?

Mindenki az áfa csökkentését várja.

Ennyire egyszerűnek látja?

Igen. Megígérték, de egyelőre nem teljesült. Pedig ez nagyon messzire mutató intézkedés lenne. Én szándékosan tettem most közzé egy videót is egy korábbi beszélgetésről, amelyben arról volt szó, hogy mennyire fontos az áfa csökkentése, hogy Magyarországon magyar, egészséges zöldség-gyümölcs kerüljön a közintézményekbe, az óvodákba, az iskolákba és a kórházakba. Nagyon bízom benne, hogy a zöldség-gyümölcs áfacsökkentése is meg fog történni. Enélkül ugyanis még az időjárási anomáliák nélkül is tönkremegy az ágazat jelentős része. Ha viszont megtörténik az áfacsökkentés, akkor már látok értelmet a termesztőberendezések fejlesztésében is. A fiatalok között van erre affinitás, és Magyarországnak komoly lehetőségei vannak.

Nézzük meg például Spanyolországot vagy Törökországot: ott már az öntözővíz minősége is komoly problémát jelent, a tengervíz beszivárgása miatt sok helyen olyan magas a sótartalom, hogy az öntözővizet szűrni, tisztítani kell. Ez mind drágítja a technológiát. Nekünk viszont van egy komoly logisztikai előnyünk: Európa közepén vagyunk. Ráadásul több száz megfúrt termálkutunk van, és a termálvízre is lehetne alapozni. Fűtött fóliákban, korszerű termesztőberendezésekben lehetne gyümölcsöt, szamócát, málnát termeszteni, árnyékolással pedig a szélsőséges hőhatásokat is lehetne mérsékelni. Ezek hosszú távú, nem azonnali előnyök, de nagyon komoly versenyképességi lehetőséget jelentenek.

A magyar kertészetben mindig is megvolt a potenciál, sőt még nyertesei is lehetnénk ennek a helyzetnek. Ehhez azonban a magyar termelőket meg kell erősíteni: áfát kell csökkenteni, néhány száz kutat üzembe kell helyezni, és vizet kell hozni a tájba.

Ez szándék kérdése. A pénzügyi oldalával pedig szerintem nem is érdemes úgy foglalkozni, mintha ez kidobott pénz lenne, mert nagyon gyorsan megtérülő beruházásokról beszélünk. Ráadásul munkahelyeket teremtenének vidéken, olyan térségekben, ahová soha nem fog Mercedes- vagy BMW-gyár települni.

A kertészet lehetne az egyik kitörési pont a vidéki térségekben?

Abszolút. A magyar kertészetnek nagyon komoly jövője lehetne. De ehhez most kell lépni, amíg még van néhány tízezer olyan szakember, aki érti ezt a szakmát. Ha ők abbahagyják, ha elveszítjük a szakértelmet, akkor van igazán nagy baj. Utána már hiába lesz pénz és lelkesedés, ha nem lesz hozzá megfelelő tudás. Most még itt van az a know-how, amivel ezeket az új termesztőberendezéseket érdemes és lehet működtetni. Még ott van az apa, aki el tudja magyarázni a gyerekének, hogyan kell összeszerelni a tápoldatozót, mire kell figyelni, hogyan kell működtetni egy ilyen rendszert. Ha ez a tudás elveszik, utána lehet álmodozni akár háromezer hektár üvegházról is, de nem lesz, aki működtesse.

Erre jó példa az arab országok egy része: megvan a pénzük, megveszik a holland technológiát, felépítenek hatalmas üvegházakat, de a működtetéshez sokszor külföldi szakemberekre van szükség. Nálunk még megvan a családi tudás és a szakértelem. Ezt nem szabad hagyni elveszni. A gyökerek még megvannak – ezeket nem szabad kiszaggatni. Ha kiszaggatjuk őket, az új palánta ebben az aszályos környezetben már nem biztos, hogy megmarad.

És mi a helyzet azokkal a fiatalokkal, akik most kerülnek ki az egyetemekről? Ők jelenthetik a szakma utánpótlását?

Nagyon kedvelem azokat a fiatalokat, akik most kerülnek ki az egyetemről, de nekik még sok-sok évig kell szakmailag erősödniük, tapasztalatot szerezniük. És a tíz százalékuk sem fog a pályán maradni, ha nem tesszük vonzóbbá ezt a hivatást, és nem változik meg az agrárium társadalmi megítélése.

Ezért beszélek olyan sokat a kommunikáció szerepéről is. Vissza kell adni a kertészet és az agrárium megbecsülését. Ma egy társasági beszélgetésben nem feltétlenül számít sikknek agrármérnöknek lenni. Látom, hogy sokan szinte szégyellik magukat, amikor elmondják, hogy agrármérnökök. A másik ügyvéd, a harmadik építész, a negyedik valamilyen más mérnök, és valahogy mindig föléjük pozicionálják őket. Ez borzasztó nagy baj. Külföldön nem így van. Franciaországban vagy Angliában egy farmernek van respektje, ugyanazon a polcon van más értelmiségi szakmákkal. Nálunk innen kellene kezdeni a történetet: megtámasztani ezt a hivatást. Mert végső soron mi állítjuk elő azt, amiből élünk, amit megeszünk. Innen indul minden.

EZ IS ÉRDEKELHET

Brutális, ami a magyar almával 2026-ban történik: az évszázad legrosszabb termése jöhet

Az idei almatermés akár az évszázad egyik legrosszabbja is lehet. A hazai almatermesztők közül sokan gyakorlatilag 100 százalékos fagykárról számolhatnak be, fajtától szinte függetlenül.

Ha egy gyors körképet adna: mi maradt idén a paprikából, paradicsomból, szilvából, kajsziból? És aki most szeretne friss, hazai termést közvetlenül a termelőtől, mire számíthat a Bács-Zöldért kecskeméti, Borbás utcai gazdaságában, milyen „szedd magad” lehetőségek vannak még?

Körülbelül tíz hektáron ültettünk paprikát, mintegy 550 ezer tővel, paradicsomból pedig 100 ezer tövet. Ezek különleges fajták, és ez nagyon fontos. Évek óta az a célunk, hogy a fogyasztók megismerjék például a savszegény paradicsomot, megtapasztalják, mennyivel más lehet annál, amihez korábban hozzászoktak, és akár otthon, magaságyásban is ilyen fajtákat ültessenek. Olyan technológiát próbálunk alkalmazni, amit viszonylag egyszerűen mások is meg tudnak valósítani. Nem egy rendkívül drága rendszerre gondolok, hanem talajon történő termesztésre, egyszerű csepegtetőcsővel és árnyékolással. Ez működik.

Idén nyáron persze jelentősen nagyobb volt a napégés a hőkupolák és az árnyékolás hiánya miatt. Készítettem erről egy videót is: meghagytam a sorok között a gyomokat, hogy árnyékoljanak, és jól látszik, milyen tökéletes paprika maradt alattuk. Ahol viszont szabadon voltak a növények, ott az erős sugárzás komoly napégést, napperzselést okozott. Augusztus ebből a szempontból tragikus volt, de az állományt átmentettük. Szeptemberben és októberben már más szögben éri a nap a termést, éjszaka pedig hűvösebb van, reggel megjelenik a harmat. A paprikaállomány ilyenkor már sokkal jobban érzi magát, belombosodik, jobban fedi a termést. Ráadásul a vízellátást is meg tudjuk oldani. Víz nélkül paprikát és paradicsomot termeszteni ebben a helyzetben egyszerűen ostobaság.

Szilvából viszont kevés maradt a fán. Stanley, Jojo, Top Hit – nagyjából 17 fajtából talán ötön maradt valamennyi. Kajszibarackot még szedünk, különleges fajtákat, kisebb mennyiségben, és néhány hét múlva is lesz még kajszi. Szőlőültetvényünk van Tokaj-Hegyalján, onnan csemegeszőlőt hozunk.

Tehát a kínálatunk még mindig széles, és az árak szerintem rendkívül kedvezőek. Hál' Istennek, sokan jönnek folyamatosan. A szedd magad egyébként nagyon jó kezdeményezés, de csak azoknak a termesztőknek ajánlom, akik szeretik az embereket. El kell tudni viselni, hogy néhány tövet kitaposnak, egy-egy gyümölcsbe beleharapnak, eldobják, vagy zölden leszedik és otthagyják. Ez a játék része. Száz emberből persze mindig van kettő-három, aki kilóg a sorból, ezt tudomásul kell venni. Aki ezt mosolyogva el tudja fogadni, annak viszont rengeteg új kapcsolata, barátja és ismerőse lehet, és az egésznek nagyon pozitív hozadéka lesz. Ráadásul gazdaságilag is előnyös: amit a szedd magadosok aznap elvisznek, azzal nincs további költség. Nem kell göngyöleg, külön munkaerő, logisztika, és nem kell elszállítani az árut. Ez egy nagyon jó szimbiózis, jó szívvel ajánlom minden olyan termelőnek, aki ezt a közvetlen kapcsolatot is élvezni tudja.

Bács Zrt-nél

Végezetül, ha 2026 őszének elején kellene mérleget vonnia: mennyire súlyos most a helyzet, és lát még kiutat a magyar kertészet és mezőgazdaság számára?

Országosan nagyon rossz a helyzet, a vízhiány tragikus, de nem teljesen reménytelen. Talán ezt a részét emelném ki: nem teljesen reménytelen. Azért sem, mert nemcsak Magyarországon van baj. Európában is komoly problémák vannak, ezt az osztrák példán is látjuk. Ilyenkor segíteni kell a termelőknek. Ha pénzt most nem tudnak adni, akkor legalább mondjanak olyan dolgokat, amelyek reményt adnak. Olyan ígéretek kellenek, amelyek betarthatók, számon kérhetők és előremutatók.

Én most ezt várom a kormánytól: dolgozzanak ki olyan programot, amelyben a termelőknek van miért kitartaniuk. Hogy ne hagyják abba, ne vágják ki az almafákat, ne húzzák ki a meggyfákat, ne számolják fel a szamócát. Mert van esély arra, hogy Európa közepén, ha máshol is rossz a helyzet, a magyar termelők hosszabb távon stabilizálni tudják a helyzetüket.

Vizet kell hozni a tájba. Ezt meg lehet oldani. Pénzbe kerül, de megtérül. A Duna és a Tisza téli vízhozamából is lehetne tározókat feltölteni, ahogy ezt más országokban is csinálják. Ha 35 évig aludtunk, akkor most legalább tanuljunk azoktól, akik ezt megoldották.

Van megoldás. Szerintem ezt mindenki érti. De a termelőket most lelkileg is meg kell tartani. Bírják ki, húzzák össze a nadrágszíjat, amennyire lehet, és próbáljuk őket megtámogatni azért, hogy legalább a birtokméret és a termelési kapacitás stabilizálódjon. Ha pedig lesz víz, akkor gyors ültetvénycserékkel a magyar kertészetet abszolút jó pályára lehet állítani. Csak ezt most kell megcsinálni.

Amíg van néhány tízezer olyan „bolond”, mint én, aki még csinálja, addig van remény. Ha ők abbahagyják, és elvész a szakértelem, akkor van nagy baj. Utána már hiába lesz lelkesedés, ha nem lesz hozzá tudás. És ezért fontosak a most végző fiatalok is. Nekik sok évig kell még erősödniük, és nagyon kevés marad a pályán, ha nem változik meg a szakma megítélése. Ma egy agrármérnöknek sokszor nem sikk lenni. Ezt látom, és ez pusztulat. Külföldön egy farmernek van respektje, ugyanazon a polcon van más értelmiségi szakmákkal. Nálunk ezt kellene megváltoztatni. Mert végső soron mi állítjuk elő azt, amiből élünk, amit megeszünk. Innen indul minden.

Fotók: Bűdi Zsolt