Brutális, ami a magyar almával 2026-ban történik: az évszázad legrosszabb termése jöhet

Brutális, ami a magyar almával 2026-ban történik: az évszázad legrosszabb termése jöhet

2026. szeptember 1. 10:01

„Az idei almatermés akár az évszázad egyik legrosszabbja is lehet” – nyilatkozta a HelloVidéknek Bűdi Zsolt, a Bács-Zöldért Zrt. vezérigazgatója. A szakember szerint a hazai almatermesztők közül sokan gyakorlatilag 100 százalékos fagykárról számolhatnak be, fajtától szinte függetlenül. Ez különösen súlyos, hiszen az alma az egyik legfontosabb hazai gyümölcs, amelyből ősszel sokan nagyobb mennyiséget szednek vagy vásárolnak télire.

Közeleg az ősz, vele együtt hagyományosan az almaszezon is, ám az áruházláncok polcain ennek egyelőre nyoma sincs. Az egyik legáltalánosabbnak gondolt hazai gyümölcs kilója 5 -600 forint, de az ezer forintos ár sem ritka. Nem csoda hát, hogy egyre többen élnének a szedd magad lehetőségével – ha tudnának. Egy olvasónk ugyanis jelezte, hogy Szabolcsban több szedd magad kertet is felhívott, és mindenhol azt a választ kapta: akkora volt tavasszal a fagykár, hogy idén ki sem nyitnak. A Dunántúlon valamivel jobb a helyzet: egy Vas vármegyei gazda szerint náluk ugyan van alma, de az aszály miatt jóval apróbb szemű a szokásosnál, így nehéz lesz értékesíteni. Mi várható idén? Erről kérdeztük a hazai szakembereket, köztük Bűdi Zsoltot, a Bács-Zöldért Zrt. vezérigazgatóját.

Ha Szabolcsban nincs alma, akkor tényleg nagy a baj

Ez azért különösen súlyos helyzet, mert Szabolcs-Szatmár-Bereg az ország legfontosabb almatermő vidéke. A 2025-ös KSH-adatok szerint a hazai almatermő terület 73 százaléka, közel 14,9 ezer hektár a megyében található. A termesztés központja a Nyírség, de jelentős ültetvények vannak a Bodrogközben, Hajdú-Bihar északi részén, a Duna–Tisza közén és a Délnyugat-Dunántúlon is.

Ahogy a HelloVidéknek Bűdi Zsolt, a Bács-Zöldért Zrt. vezérigazgatója is elmondta, az idei almatermés akár az évszázad egyik legrosszabbja is lehet. A szakember szerint az almatermesztők gyakorlatilag 100 százalékos fagykárról számolhatnak be, fajtától szinte függetlenül:

Nemcsak a nyári, korai fajták, hanem az őszi, kései fajták is megsínylették a fagyot. Egy-egy szigetszerű terület maradt csak, ahol valahogy megúszták a károkat: például egy három méterrel magasabban fekvő kisebb kiemelkedésen, vagy ott, ahol minden lehetséges eszközzel védekeztek a gazdák. Néhány ilyen terület akad, de ettől még igaz, amit mondtam: ez az évszázad fagykára. Erre aztán rátett az aszály is, így gyakorlatilag almatermésről idén elenyésző mennyiségben beszélhetünk.

A kedvezőtlen időjárás ráadásul nemcsak az idei termést sújtja, hanem hosszabb távon is átalakítja az alföldi almatermesztést. Bűdi Zsolt szerint az aszály és a fagyok miatt az elmúlt években felgyorsult az almaültetvények felszámolása:

"Mi a Bács-Zöldértnél nem vagyunk almatermesztők, sem alma, sem körte nincs nálunk, utóbbi pedig az Alföldre egyáltalán nem is való. Alma ugyan termeszthető, de az aszály és a fagyok miatt gyakorlatilag hihetetlen mértékben felgyorsult az Alföldön az almaültetvények kihúzása. Itt ez a folyamat már három-négy évvel korábban elindult, ami Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében most zajlik." - közölte.

Nem mindenhol tarolt a fagy: a Dunántúl valamivel jobban járt

A szakember szerint az országon belül jelentős különbségek alakultak ki az ültetvények állapotában. A Dunántúlon a kedvezőbb csapadékviszonyok miatt valamivel jobb a helyzet, mint az Alföldön, a Homokhátságon vagy Szabolcsban:

A Dunántúlon egy picivel jobb a helyzet. Mindenre azt mondhatjuk, hogy ott jobb volt a kajszitermés, jobb volt a meggytermés, és a csapadékviszonyok is kedvezőbbek voltak. Ez abszolút összefügg a csapadékviszonyokkal. A Dunántúlon lényegesen több – ott is kevés, de az Alföldhöz, a Homokhátsághoz és Szabolcshoz képest több – csapadék éri el még a Duna vonalát is. Ausztriából az áthúzódó felhők is leraknak valamennyi csapadékot. Úgyhogy ott alapvetően az ültetvények jobb állapotban vannak.

Bűdi Zsolt szerint országosan azonban drámai terméskiesés várható: becslése alapján a tavalyi mennyiségnek mindössze körülbelül az ötöde teremhet meg idén.

"Országosan valószínűleg 20 százalék körüli almatermés várható, és ez is óriási területi különbségeket mutat. Bács-Kiskunban és Csongrád-Csanádban nyugodtan mondhatjuk, hogy totálkár van, Hevesben nagyon kevés alma maradt, Szabolcsban is súlyos a helyzet, míg a Dunától nyugatra valamivel jobb a kép" - tette hozzá.

A probléma ráadásul nem áll meg a magyar határnál

Bűdi Zsolt szerint Ausztriában és Olaszországban is komoly gondot okoz az aszály, ami a termés mennyisége mellett a gyümölcs méretére is hatással van. Egy, Burgenlandban korábban szaktanácsadóként dolgozó ismerősétől éppen a napokban hallott hasonló tapasztalatokat.

Ilyet még ők sem éltek meg, hogy kevés gyümölcs van a fákon, és az a kevés is súlyos méretproblémákkal küzd az aszály következtében. A genetikai potenciáljához képest minden fajta csak 60-70 százalékot tud. Pedig néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy ilyen aszály sújtsa az osztrák vagy az olasz almatermesztést. Most pedig ez is bekövetkezett.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Európában is kisebb, csúnyább alma jöhet – a Carrefour már készíti a vásárlókat

A probléma súlyát jól mutatja, hogy már a francia kiskereskedelem egyik meghatározó szereplője is arra készíti fel a vásárlókat: a jövőben hozzá kell szokniuk a kisebb és kevésbé tökéletes külsejű gyümölcsökhöz és zöldségekhez. A Carrefour vezérigazgatója, Alexandre Bompard a közelmúltban arról beszélt, hogy a hőhullámok és az aszály miatt egyre gyakrabban fordul elő, hogy a termés kisebb méretű vagy esztétikailag kevésbé mutatós.

A Carrefour augusztusban hivatalosan is módosította az átvételi feltételeit: a szárazság által sújtott termelőktől a korábbinál kisebb, illetve küllemre kevésbé tökéletes, de megfelelő minőségű gyümölcsöket és zöldségeket is átveszi. A vállalat ezzel a gazdák értékesítési lehetőségeit szeretné javítani. - Büdi Zsolt szerint Magyarországon is szükség lehet hasonló szemléletváltásra.

A Carrefour vezérigazgatója mondta el nagyon világosan, hogy Franciaországban is őrületes aszály volt, kevés a gyümölcs, és ami megmaradt, az apróbb vagy deformáltabb. A fogyasztóknak el kell fogadniuk, hogy kisebb, esetenként csúnyább és drágább gyümölcs kerül a boltokba. Ezt tudomásul kell venni, és mégis ezt kell választani, mert attól, hogy apróbb, még lehet kiváló minőségű. Sőt, az ízek, az aromák akár be is koncentrálódhatnak.

A szakember szerint az eddig megszokott, szinte egyforma méretű és tökéletes külsejű gyümölcsök helyett Európa-szerte egyre inkább a természeti adottságokhoz kell majd igazítani a fogyasztói elvárásokat:

"Akik hozzászoktak a hatalmas, nagy, piros, tálcákba rendezett, egyforma, gyönyörű gyümölcsökhöz, azoknak ezt körülbelül el kell felejteniük, mert ez európai probléma. Nekünk is fel kell tenni ezt a lemezt, mert nálunk is ez a helyzet: a fogyasztónak tudomásul kell vennie, hogy ha kimegy a saját kertjébe, és azt látja, hogy az almája feleakkora, akkor a nagyüzemi ültetvényeken sem lehet más a helyzet."

Nem biztos, hogy drágább lesz az alma – az import megállíthatja az áremelkedést

Bűdi Zsolt szerint annak ellenére sem kell feltétlenül újabb jelentős áremelkedésre számítani, hogy idén rendkívül kevés alma teremhet Magyarországon. Úgy véli, a hazai árakat elsősorban a kereslet és a kínálat alakítja majd, és egy bizonyos árszint fölött a vásárlók egyszerűen más gyümölcsöt választanak.

Ez semmit nem fog eredményezni, ugyanis annyira drága lett az alma, hogy négy éve luxuscikké vált Magyarországon. Amikor 1200 forintot kérnek egy Pink Ladyért, 800 forintot egy Gáláért, vagy 650 forintot egy vacak Idaredért, az már minden, csak nem normális. Annyira drága lett, hogy az almánál abszolút a piaci, szabadpiaci viszonyok érvényesülnek, vagyis a kereslet és a kínálat alakítja az árakat. Ha túltolják, nem fog fogyni. Hiába lesz ott a polcon, a fogyasztó nem fogja levenni.

A szakember szerint ráadásul az alma más gyümölcsökkel és az importtal is helyettesíthető, így a magyar vásárlók árérzékenysége komoly korlátot szabhat az áremelésnek.

"Nem aggódom amiatt, hogy idén, vagy jövő tavasszal drágább lesz az alma a boltokban. Nem lesz drága, mert nem lesz rá fizetőképes kereslet. És lehet pótolni is: az import előtt nyitott ország vagyunk. Lengyelországban például nem olyan rossz a helyzet, ott a gazdák most örülhetnek, és onnan majd érkezhet alma. A francia fogyasztó talán inkább megveszi a kisebb, csúnyább és drágább francia almát, de a magyar vásárló azt fogja választani, ami olcsóbb. Úgyhogy nem kell áremelkedésre készülni, szerintem nem lesz" - tette még hozzá a szakember.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 2. szerda
Rebeka, Dorina
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?