Történelmi mélypontra, mindössze 33 centiméterre csökkent a Balaton átlagos vízállása a csütörtöki mérések alapján.
Bár a horgászok bosszankodnak miatta, a természetvédők örülnek: a Kis-Balaton vízfelületét elárasztó sulyom egyszerre hasznos és problémás – egykor pedig a magyarok kedvelt tápláléka volt.
A Kis-Balaton vidékén, különösen a zalavári töltés környékén pecázók az elmúlt hetekben egyre gyakrabban osztják meg aggodalmukat: elárasztotta a vizet a sulyom (Trapa natans), emiatt a horgászat szinte lehetetlenné vált az érintett területeken. A horgászok szemszögéből valóban bosszantó a helyzet, ám a vízügyi és természetvédelmi szakemberek szerint ez a vízinövény nemcsak hasznos, de védett is – és fontos szerepet játszik a Kis-Balaton ökológiai egyensúlyának fenntartásában - írta a Zaol.hu.
A sulyom egy őshonos, védett vízinövény, amely egyre nagyobb területen terjed a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer területén. Mint azt Látrányi-Lovász Zsófia, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kiemelt műszaki referense a lapnak elmondta, a növény élőhelyet biztosít számos vízi rovarnak és gerinctelennek, fotoszintézise révén oxigént juttat a vízbe, és árnyékot ad a túlmelegedés ellen. Mindez hozzájárul a vízi élővilág egészségéhez és diverzitásához. A Kis-Balaton esetében különösen fontos, hogy a természet segítségével működtetik az úgynevezett vízvédelmi rendszert, és ebben a sulyom – akarva-akaratlanul – szövetségessé vált.
Hasznos, de nem korlátlanul
Ugyanakkor a növény túlzott elterjedése ökológiai problémákat is okozhat. A túl sűrű sulyomtakaró elzárhatja a fényt és az oxigént a víz alatti élővilágtól, a halak elől is. Ezért időnként szükségessé válik a kaszálása – amit kizárólag az arra jogosult szakemberek végezhetnek.
A sulyom védett, természetvédelmi eszmei értéke 5000 forint, így a begyűjtése engedélyköteles, önkényes irtása pedig bírságot vonhat maga után.
Ami ma védett növény, az évszázadokon át a túlélés egyik záloga volt
A sulyom termése – bár tüskés – ehető: főzve, sütve csemegeként fogyasztották, lisztjéből pedig kenyeret is készítettek. Kitaibel Pál, a híres botanikus már a 19. század elején is írt a sulyom gyűjtéséről, Jókai Mór pedig irodalmi műveiben említette, mint a népélelmezés egykori alapelemét.
Népi elnevezései – mint vízigesztenye, vízimogyoró, csemegesulyom – is utalnak arra, hogy korábban kedvelt, ízletes csemege volt. Ma már csak külön engedéllyel használható fel, de találkozhatunk vele különleges gasztronómiai termékekben, például csokoládéban, sörben, tésztákban vagy kompótokban.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A természet most „dolgozik” helyettünk
A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer egyik célja a Balatonba jutó tápanyagok visszatartása és a vízminőség védelme. Ebben a feladatban a sulyom természetes szűrőként viselkedik, miközben árnyékol, oxigénnel látja el a vizet és táplálékot nyújt az állatvilágnak. Ezért, bár a horgászok számára nehézséget jelent jelenléte, hosszabb távon kulcsszereplője lehet a térség vízi ökoszisztémájának fenntartásában.
A sulyom gyűjtése vagy irtása azonban engedélyköteles, és természetvédelmi bírságot vonhat maga után. Ha valaki ilyesmire vetemedik, akár 5000 forintot is fizethet minden egyes megsértett tő után. Inkább csak gyönyörködjünk benne, és hagyjuk, hogy a szakemberek kezeljék az állomány szabályozását.
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







