Három estén át zenétől lesz hangos Balatonfüred: augusztus 11–13. között ismert hazai előadók lépnek fel az ingyenes víziszínpadon.
A soproni horgász a beszakadt szerelékéért ment be a vízbe, onnan azonban már nem tudott visszamenni, és vízbe fulladt - írta a sopronmedia.hu.
Sopronban, a Szalamandra-tónál – erősítette meg a Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a sopronmedia.hu információit. A lap úgy tudja, egy horgász a beszakadt szerelékéért ment be a vízbe, onnan nem tudott már visszamenni, és vízbe fulladt. A helyszínen dolgozó munkások értesítették a hatóságokat. Az üggyel kapcsolatosan a Soproni Rendőrkapitányságon közigazgatási eljárás indult.
Háromszorosára nőhet a víz ára? Kitálalt a vízművezér: ennyit kellene fizetnünk egy liter csapvízért
Évek óta befagyasztott vízdíjak, elöregedő vezetékek és milliárdos forráshiány: a Zalavíz vezérigazgatója szerint jelentős díjemelés nélkül egyre nehezebb fenntartható állapotban tartani a víziközmű-hálózatot.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







