Nem lehet véletlen, hogy Bodrogi Gyula rajong a tiszacsegei halászléért: ez az étel évtizedek óta az egyik legnagyobb magyar gasztroklasszikus. Most megmutatjuk, mi a titka...
Kegyetlen kórok fenyegetik nyáron a magyarok egészségét: ezek a tünetek, így lehet védekezni
Közismert tény, hogy a hal nagyon egészséges étel, köszönhető ez a benne lévő nagy mennyiségű víznek és teljes értékű fehérjének, a rengeteg ásványi anyagnak és vitaminnak, amelyeket tartalmaz. Nyáron többször is rendeljük meg az éttermek, büfék étlapjáról, de többen készítenek halételt otthon is. Arra viszont kevesen figyelnek, hogy szemügyre vegyék a húst, amit fogyasztani szeretnének. Éppen ezért összeszedtünk néhány fontos pontot, amit érdemes szem előtt tartani, ha friss halhúst vásárolunk a hétvégi családi ebédhez.
A 2015-ös adatok alapján a magyarországi éves halfogyasztás fejenként alig haladta meg az 5 kilogrammos mennyiséget. Ezzel szemben Portugáliában ugyanez a szám több mint 57 kilogramm, és az uniós átlag is 23,28 kg, vagyis van még teendő e téren. A hét éves Kapj rá! szemléletformáló program hatására ugyanakkor a szakértők szerint egyértelműen növelte a halfogyasztási hajlandóságot hazánkban, hiszen
ma már csaknem hét kilogrammra nőtt a fejenkénti éves mennyiség.
Ezzel teljesült az eredeti cél, azaz legalább húsz százalékkal növekedett a halak és haltermékek iránti fogyasztói kereslet. Ezt vélhetően nagyban elősegítette, hogy egyre több élelmiszerlánc forgalmaz konyhakész, csomagolt, filézett vagy darabolt halat.
Jön a nyár, jobb lesz figyelni, mit és hol veszünk!
Sokakban merül fel kérdésként, hogy miért érdemes hetente többször is halat fogyasztani. Márfi Kinga dietetikus szerint a hal magas víztartalmának és laza kötőszövetének köszönhetően könnyen emészthető élelmiszer. Ezen felül értékes és jó minőségű fehérjét tartalmaz, amely mind az izomépítéshez, mind az immunrendszerünk zavartalan működéséhez jótékonyan járul hozzá. Viszont nagyon nem mindegy, hogy hol és milyen halat vásárolunk!
A hal vagy halhús vásárlásakor körültekintően kell eljárni, mert a romlott halhús fogyasztása betegséget okozhat!
Éppen ezért figyeljünk arra, milyen terméket kínálnak számunkra az árusok! A halak víztartama magas, ami a kifogást követő tárolás során rohamosan csökken, ennek következtében rendkívül jól észlehető a halhúsok frissessége, vagy annak hiánya.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- A friss hal teste nyomásra rugalmas, visszaáll eredeti állapotába, illata halra jellemző, nem szúrós és nem kellemetlen!
- Egész, nem bontott hal esetében a halak felszíne friss, a szem természetesen duzzadt, élőnek tűnő, csillog, a kopoltyúk élénkvörösek. A beesett, sápadt szem, és a matt kopoltyú legyen gyanús! Az ilyen hal már nem friss.
- Fej nélküli hal esetében a bőr frissen nyálkás. Ha a bőr már nem nyálkás, a halhús öreg, azt semmiképpen ne vegyük meg!
- A bőr nélküli haltörzs, vagy filé nagyon gyorsan veszít tárolás során a víztartalmából, ezért rövid idő alatt rugalmatlan, kiszáradt, fakó lesz.
Nem is gondolnád, de az is számít, hogy néz ki a halpult, ahonnan vásárolsz. A szakemberek szerint, a legfontosabb ismérve, hogy a pult és környéke tiszta, rendezett, az eladó ápolt, jó benyomást kelt és nincs szúrós, kellemetlen, romlott halszag a környezetében. A felkészült eladó hasznos tanácsokkal, ötletekkel is tud szolgálni a vásárlóknak. A megvásárolt halat gondosan csomagolja be, ügyelve arra, hogy az hazaszállítás közben se szennyeződhessen.
Mire kell még figyelni?
- A pultban a friss halat az olvadó jég hőmérsékletén (0-2°C), jégágyon tartják, tálban, vagy tepsiben, halfajonként elkülönítve. Az igényes pultban feltüntetik, hogy a hal tenyésztett, vagy vadon fogott, sőt jelölik a származási helyét is.
- Kereskedelmi fogás, amikor a jégágyat kék festékkel színezik, ami szükségtelen, sőt a színezék használata miatt az ilyen pultot tanácsos elkerülni.
- A halpulttól ne feltétlenül várjuk el az árubőséget, elegendő a bemutatott, vásárlási kedvcsinálásra alkalmas mennyiséget kihelyezni, ami megnyugtatóbb látvány, hiszen ebből tudjuk, hogy a többi halat még biztonságosabban, védetten és hűtve tárolják a háttérben.
- A halpultban lehet hal egészben, zsigerelve, filézve, patkóra vágva, minél inkább szálkátlanítva, egyértelműen pikkelyezve, ami már konyhakész.
- A jó halpultban a jeget folyamatosan utántöltik, és az olvadt elfolyó lé csatornába folyik.
- Az élő halak esetében az akvárium tiszta, vize átfolyós rendszerű, folyamatosan cserélődik, mellette levegőztetett, és a halak nem zsúfoltan vannak benne. Az akváriumban csak élő és egészséges hal lehet, amit a halak mozgásából is meg lehet ítélni. Az egészséges hal testfelülete sérülésmentes, és nem „pipál” a víz felszínén.
Egyre több helyen van Magyarországon jó halpult, hiszen egyre nő az igény a friss halra, ezért érdemes egy jól bevált helyre visszajárni, ahol újabb receptekkel, akár új halfajokkal is találkozhatunk, így lehet a konyhában is kísérletezni és olyan ételekkel bővíthetjük repertoárunkat, amiről tudjuk, hogy egészséges és tápláló az egész család számára.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








