6 °C Budapest
Vannak ténylegesen a top fizetési kategóriába tartozók, de sok közepes, vagy átlag alatti fizetésű foglalkozás is túlfizetettnek ítéltnek bizonyult.

Ezek a leginkább túlfizetett szakmák? Itt a lista, kik keresnek milliós fizetéseket

2024. március 19. 08:35 1 perc

Nem feltétlenül a legjobban fizető szakmákat értékeli a közvélemény túlfizetettnek. Ez derült ki a KSH friss adatainak összevetéséből a Pénzcentrum 2024-es felmérésének eredményeivel. Hiába keres például egy általános iskolai tanár átlagosan bruttó 504 ezer forintot a hivatalos adatok szerint, egy ügyvéd pedig bruttó 396 ezer forintot, a közvélekedés szerint mégis a tanárok alulfizetettek, míg az ügyvédek túlfizetettek. Így a valós kereset mellett fontos szerepe lehet a szakmák bérezésének megítélésében annak is, hogy az adott foglalkozást mennyire tartják társadalmilag hasznosak - írta meg a portál.

Ahogy a lap írja, a friss béradatok tükrében viszont még érdekesebb, mely szakmákat ítélték a válaszadók túlfizetettnek: a bankárokét, önkormányzati képviselőkét, ügyvédekét, marketing szakemberekét, illetve a papokét. Eközben nagy arányban alulfizetettnek látták az ápolókat, szociális munkásokat, tanárokat, óvodapedagógusokat, közmunkásokat, postásokat.

De vajon mennyit lehet keresni valójában ezekben a túlfizetettnek tartott szakmákban? Az egyes foglalkozásokat vizsgálva igen nagy a szórás. Vannak ténylegesen a top fizetési kategóriába tartozók, de sok közepes, vagy átlag alatti fizetésű foglalkozás is túlfizetettnek ítéltnek bizonyult a felmérésben. Erről többet a Pénzcentrum teljes cikkében olvashatunk, ide kattintva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 7. 07:45