Az OECD 2026-os országjelentése alapján Magyarország európai szinten is a leginkább veszélyeztetett államok közé tartozik
A kormány a zöldenergia fokozott hasznosítása érdekében nagymértékben enyhítette a szélkerekek létesítésének jogszabályi feltételrendszerét. Az előírt védőtávolság az európai gyakorlatnak megfelelően 700 méterre csökken. A megújított törvényi keretekhez igazodó rendeleti szintű részletszabályok kihirdetésével január elsejével megszűnik a pályáztatási követelmény - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel.
Kiemelték, hogy a továbbiakban nem kell alkalmazni a szélerőművekre kiadható hatósági engedélyek számára és az engedélyezhető összes teljesítményre vonatkozó korlátozásokat sem. A rendelkezések a kormány elvárása szerint erős garanciákat rögzítenek a települési, környezet-, termőföld- és tájképvédelmi szempontok érvényesítéséhez is.
Mik a kivételek?
A közlemény szerint a Magyar Közlönyben megjelent módosítások értelmében a beépítésre szánt területen és annak határától számított 700 méteres védőzónán belül nem lehet elhelyezni szélerőművet és szélerőmű parkot. Kivételt képeznek a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósítására szolgáló ipari területek. A védőzónán kívül sem létesíthető szélkerék a kiváló termőhelyi adottságú szántók, a tájképvédelmi vagy a világörökségi és világörökségi várományos területek, az országos ökológiai hálózat övezetében.
A kormány könnyített térségeket jelölhet ki olyan területeken, ahol a szél energiaintenzitása 150 méteres magasságban meghaladja a négyzetméterenkénti 500 wattot. A kijelölés gyorsított engedélyezést jelenthet: a környezetvédelmi és építési engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság ügyintézési határideje legfeljebb 50 nap.
Hova kerülhetnek szélerőművek?
A települési önkormányzat a helyi építésügyi szabályzatában azonosíthatja be a szélerőművek telepítésére szánt területet, amelyen az általános építménymagassági korlátot nem kell alkalmazni. A szabályzatok tervezeteit a kormányhivatalok és az állami főépítészek is véleményezik. A helyi építési szabályzat elfogadása után az 5-49 megawatt (MW) kapacitású szélerőmű telepítésére szánt területet a vármegyei területrendezési tervben megújuló energia telepítésére szánt övezetként szükséges átsorolni. Az ennél nagyobb kapacitású szélerőműnél a módosítást az országos területrendezési tervben kell átvezetni. A beruházó a területrendezési terv módosítását kezdeményezheti vagy a fővárosi és vármegyei kormányhivatalnál területrendezési hatósági eljárást indítványozhat. A szélerőmű az ezt követő szakági engedélyeztetési eljárások eredményes lezárása esetén épülhet meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Növelik a szélenergia kapacitását
A magyar gazdaság jövője a zöldenergia. A szélerőművek időjárásfüggő megújuló energiaforrásként hasznosan egészíthetik ki a lendületesen felfutó hazai napelemes termelést. A felülvizsgálat alatt álló Nemzeti Energia- és Klímaterv a jelenleg mintegy 330 megawattnyi szélenergia kapacitás háromszorozása növelésével számol 2030-ig. A zöldenergia termelése mellett a kormány lakossági és ipari pályázattal is ösztönzi annak eltárolását is. A január közepén megnyíló kiírások összesen 137 milliárd forintos keretösszeggel segítik a családokat és vállalkozásokat új energiatárolói kapacitások kiépítésében - olvasható a minisztérium közleményében.
Íme a magyar ökofalu, ahol gyakorlatilag nullázták a rezsit: így spórolnak milliókat a mindennapokon
Megnéztük, hogyan élnek Krisna-völgyben. Meglepő, mennyi pénzt lehetne megspórolni ezekkel a trükkökkel.
Most dőlhet el, mennyi dió marad őszre: megjelent a hazai kertek rettegett kártevője - így védekezz!
Aki diófát nevel, mostanában jobban teszi, ha gyakrabban néz fel a lombkoronába. Megkezdődött ugyanis a dióburok-fúrólégy rajzása, és most dőlhet el, mennyi dió marad őszre.







