A nyugati ostorfa nemcsak szívós, gyorsan növő árnyékadó fa, ősszel apró, édes gyümölcsöket is hoz, amelyek ízét a datolyához és a sütőtökhöz hasonlítják. Kóstoltad már?
Meghalt az a békéscsabai 58 éves asszony, aki a múlt héten zuhant bele egy forró vízzel teli aknába egy konzervgyárban. A dolgozók elmondása szerint ordított a fájdalomtól. Az információt a rendőrség is megerősítette. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság már halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz az ügyben - írta a Beol.hu.
Meghalt az a békéscsabai 58 éves asszony, aki a múlt héten zuhant bele egy forró vízzel teli aknába egy konzervgyárban. A dolgozók elmondása szerint ordított a fájdalomtól, egyik munkatársa húzta ki a 120 fokos vízből. A mentőszolgálatnál akkor közölték, hogy a középkorú nőt súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Testének 85 százaléka megégett, a család napokig imádkozott érte.
A Békés Vármegyei Kormányhivatal jelezte, hogy a munkavédelmi hatóság ugyancsak vizsgálja annak a munkahelyi balesetnek a körülményeit.
Friss hír az ügyben, hogy meghalt a kórházban a balesetet szenvedett nő. Az információt a rendőrség is megerősítette. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság már halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz az ügyben.
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







