Közös akcióban ellenőrizte a budapesti taxisokat a rendőrség, a Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Közlekedési Hatóság július közepén.
Egy iskolásbanda támadt rá egy 11 éves kisfiúra a Borsod vármegyei, Ricsén. A fiatalok iskola után, délután odamentek a gyerekhez, és egyikőjük a földre lökte, rátérdelt, majd mindenki előtt megalázta azzal, hogy a szájába akarta tenni a nemi szervét – írja a Tények alapján a Blikk.
Jött haza az iskolából, aztán elmesélte, hogy megtámadták a gyerekek, hogy a nemiszervét akarták a szájába tenni. Nagyon rosszul viseli a történteket, azóta szinte ki se akar jönni a lakásból
– mesélte a 11 éves fiú édesanyja, aki hozzátette, hogy nem ez volt az első ilyen eset a környéken.
A támadás egy hete történt, azóta letartóztatták a fiatal erőszakolót, aki ellen egyébként más hasonló eset miatt is büntetőeljárás van érvényben. A bíróság egyelőre egy hónapra rendelte el a letartoztatását.
Most dőlhet el, mennyi dió marad őszre: megjelent a hazai kertek rettegett kártevője - így védekezz!
Aki diófát nevel, mostanában jobban teszi, ha gyakrabban néz fel a lombkoronába. Megkezdődött ugyanis a dióburok-fúrólégy rajzása, és most dőlhet el, mennyi dió marad őszre.
Lebontanák a balatoni retro vasútállomást: tiltakoznak a helyiek, szerintük menthető lenne az épület
A balatonakarattyai civilek nem támogatják a vasútállomás jelenlegi épületének elbontását.







