12 °C Budapest
A kisebb hentesüzleteknek is problémákat okoz, hogy egekbe emelkedtek az energiaárak, ezért 4,5 milliárd forint keretösszegű pályázatot indított nekik a kormány.

Jönnek az ingyenmilliók ezeknek a boltoknak? Mutatjuk, hogy kaphatják meg a támogatást

MTI
2023. március 17. 20:02

A kisebb hentesüzleteknek is problémákat okoz, hogy egekbe emelkedtek az energiaárak, ezért 4,5 milliárd forint keretösszegű pályázatot indított nekik a kormány - közölte pénteki Facebook-bejegyzésében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki a megosztott videóban egy piaci húsboltot látogatott meg.

A kormány elkötelezett a családok és a vállalkozások támogatása mellett - hangsúlyozta posztjában Szentkirályi Alexandra. Hozzáfűzte: a pályázaton azokat a mikrovállalkozásokat támogatja a kormány, amelyeknek van lezárt üzleti évük, emellett vállalják, hogy legalább 2023. december 31-ig folytatják tevékenységüket, továbbá nem állnak felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás alatt és nincs köztartozásuk.

A Kenyeret a péktől, húst a hentestől című videóban a kormányszóvivő elmondta: a felkeresett hentesüzlet is olyan mikrovállalkozás, amely igyekszik támogatást igénybe venni. Mint kiderült, már be is adták a pályázatot.

A vállalkozó Szentkirályi Alexandra kérdésére arról beszélt, hogy a legnagyobb nehézséget nekik is a villany és a gáz ára okozza, de van néhány teherautójuk is, mert sok helyre szállítanak, és ezeknek is nagy a költsége. A kormányszóvivő érdeklődött a költségek növekedéséről, a vállalkozó pedig úgy felelt, hogy nagyjából százezerről hatszázezer forintra nőtt az áramszámlájuk.

Szentkirályi Alexandra kérdezte azt is, hogy a Covid-járvány, majd az energiaválság idején mennyire sikerült megtartani a csapatot, a vállalkozó erre bemutatta a már tizenhat, illetve húsz éve vele dolgozó kollégáit, annak érzékeltetésére, hogy állandó a csapat, kitartanak mellette. A támogatás azonban nagy segítség - jelentette ki a húsbolt vezetője.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Facebook beágyazás

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?