Különleges megfigyelést végeztek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakemberei: hőkamerás drón segítségével sikerült megtalálniuk egy rejtőzködő fekete gólyapár fészkét.
400 millióból ezt kapta Siófok: mutatjuk, milyen attrakciókkal vár a Balaton-parti csodakert
400 millió forintból varázsolták újjá a siófoki Rózsakertet. Régi adósságot törlesztettek ezzel, hiszen a közel százéves rózsaliget felújítására az elmúlt évtizedekben kevés jutott.
A tavalyi első ütemmel együtt több mint 400 millió forintból újult meg a Rózsakert. A felújítás második és harmadik ütemét az új szökőkúttal szombaton a városlakókkal együtt avatták fel.
Hatezer rózsatő, egynyári növények, új pergolák, különleges szökőkút: a város és a környező települések tulajdonában lévő Siókom Nonprofit Kft. és alvállalkozói kivitelezésében készült el mostanra a Rózsakert-felújítás, mely az első, kisebb volumenű ütemhez képest már jóval látványosabb, végre valóban méltó Balaton-felőli kapuja Siófoknak, a nyár fővárosának - – tették közzé Siófok honlapján, ahol kiemelték, hogy régi adósságot törlesztettek ezzel, hiszen a közel százéves Rózsakert felújítására az elmúlt évtizedekben kevés jutott…
A város meginvitálta a szombati ünnepségre lakóit, akik szép számmal el is jöttek és láthatták a megújult Rózsakert újdonságát, a vízparti szökőkutat is, közben felfelé, a drónnak integetve, merthogy drónfelvétel is megörökítette a jövő számára ezt az ünnepélyes pillanatot.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







