Tegnap lett volna 84 éves Nádas Péter, a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja, aki 2026. augusztus 26-án hunyt el gombosszegi otthonában.
Nemcsak Magyarországon, de a délszláv térségben is láttak egy nagymacskát, amely ezek szerint valahol tényleg itt kóborol a környékünkön. Pedig a magyar rendőrség és a kecskeméti vadaspark nyomozása során nemhogy a ragadozót, de a nyomait sem találták - számolt be róla a Promotions.hu.
Mint írják, karácsonykor egy kiskunfélegyházi gazda számolt be arról, hogy 8 birkáját tépte szét egy ismeretlen állat, ami mindenképp nagy termetű lehetett, hiszen az 1,6 méter magas kerítés két helyen is megsérült. A bugaci rendőrség rögzítette a nyomokat, ám egyértelmű bizonyítékokat akkor sem találtak.
A portál szerint később felmerült az a lehetőség, hogy talán mégsem fekete párduc garázdálkodik Bács-Kiskun megyében, hanem a tanyavilág ősi ellenségei, a farkasok vagy az aranysakálok térhettek vissza. Most azonban ismét felmerült a gyanú, hogy mégis csak nagymacska lehetett, ugyanis nem sokkal a magyarországi esetek előtt Szlovéniában és Horvátországban is látni véltek egy hasonló állatot.
A horvátoknál már tavasszal felbukkant a titokzatos ragadozó, mégpedig Medimurje (Muraköz) megyében, aztán Szlovénia legészakibb részén, Prekmurjében (a Muravidéken), és így már érthetőbb is lenne, hogyan jelent meg végül Magyarországon. A délszláv szakemberek most azt gyanítják, hogy az egzotikus állat alighanem Szlovéniában, Horvátországban vagy Magyarországon élt fogságban, magánszemélynél, és onnan sikerült megszöknie. A horvátoknál kilövési engedélyt is adtak rá, de az állat szőrén-szálán eltűnt a vadászok elől
- írta a portál.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mint írták, a hatóságok annyit kérnek, hogy senki ne játsszon hőst, maradjon tisztes távolságban a ragadozótól, ha esetleg találkozna vele.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







