Borszűrőkor, Szent Mihály ünnepén frissen préselt mustot kóstolhatunk, az iparosok napján pedig a régi mesterségek világába is betekintést nyerhetünk Ópusztaszeren.
Nem álom többé a 800 ezres tanári fizetés: őrültes béremelésre készülnek a vidéki egyetemen
A 2021-es évben megvalósult a Szegedi Tudományegyetem fenntartóváltása. Az új gazdálkodási modell bevezetése, azaz a teljesítményeken alapuló egyetemi finanszírozás lehetővé teszi, hogy erősödjön az egyetemi dolgozók anyagi megbecsülése, mind az alapbérelemek, mind a személyre szabott, teljesítményekhez kötött díjazások tekintetében.
A Szegedi Tudományegyetem új bérstruktúrát vezet be, mely három elemből áll össze, a jelentősen megnövelt alapbérből, a teljesítményen alapuló, éves szinten értelmezhető, az alapbérbe beépülő fizetésemelésből és szintén a teljesítményen alapuló, akár több havi bért is jelentő, éves bónuszból
- áll az egyetem sajtóközeményében.
Az akadémiai terület oktató, kutató, tanár munkatársainak alapbére a 2021. szeptember 01. előtti, közalkalmazotti jogviszony szerinti illetményhez képest jelentősen, átlagosan 50%-kal emelkedik. Az új bérsávok alapján meghatározott alapbér vonatkozik mindenkire, aki 2022. január 1. napján az SZTE alkalmazásában áll.
Az egyetemi tanárok alapbére jövőre átlagosan 40, az egyetemi docenseké 33, az adjunktusoké 60, a tanársegédeké 78%-kal nő.
Korábban egy tanársegéd átlagos alapilletménye 213.685 Ft volt, amely 380.000 Ft-ra emelkedik. Egy egyetemi tanár alapilletménye a Szegedi Tudományegyetemen legkevesebb 800.000 Ft lesz. A kollégiumi tanárok alapbére 400.000 Ft-ra, a nyelvtanároké pedig 450.000 Ft-ra emelkedik.
A teljesítményalapú juttatások alapját képező teljesítményértékelési rendszerek véglegesítésére 2022 első negyedévében kerül sor.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A köznevelésben, a szakképzésben, illetve az egyéb szakmai és funkcionális munkakörökben nem akadémiai területen dolgozó kollégák fentiekkel párhuzamos bérrendezése is megindult, az ő anyagi megbecsülésük ugyanilyen fontos és aktuális az össz-egyetemi teljesítmény sikeres biztosításához. Ezen dolgozók számára is új bérstruktúrán alapuló bérrendezést tervez az SZTE a szeptemberi 15%-os béremelésen túl, itt, a munkakörök különbözősége miatt, a bérrendezés az érdekképviseletekkel történő egyeztetés után kerül bejelentésre.
Nőnek a hallgatói támogatások is, 2022-ben a START ösztöndíj keretösszege duplájára emelkedik, melyből így több mint 1000 újonnan felvett hallgató is részesülhet, tovább bővítve az SZTE hallgatói által elérhető támogatásokat.
A teljesítményeket is nagyban díjazó új bérstruktúrák kialakításával az SZTE célja az, hogy felelősség- és kompetencia alapú, a kiváló teljesítményeket elismerő bérrendszerrel biztosítson vonzó, inspiráló és kiszámítható életpálya-lehetőségeket a kollégáknak.
A Szegedi Tudományegyetem, mint az ország egyik legjobb egyeteme, képes lesz arra, hogy a modellváltás nyújtotta lehetőségekkel élve versenyképességét tovább növelje.
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
Megszereztük a legízesebb magyaros töltött paprika receptjét: egészen más kerül bele, mint gondolnád
A töltött paprika az egyik legegyszerűbb, mégis szerethető magyaros fogásunk: nem kell túlfűszerezni, a titka inkább a jó alapanyagokban és az eltalált arányokban rejlik.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







