Középkori forgatag költözik Szegedre: lovagi viadalok, fegyverbemutatók és tűzpárbaj is várja a családokat.
Tavaly Magyarországon 566 ezer embernek lett új lakcíme, ez 14 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. 300 ezren ideiglenesen jelentkeztek be valahova, 260 ezren viszont lakóhelyet váltottak. A pénzügyi válság egy felfelé ívelő tendenciát rántott vissza, és kisebb hullámzások után csak 2013-ban, nyolc évvel ezelőtt kezdett el ütemesen nőni a vándorlók száma.
A 40–59 éveseket leszámítva minden korosztályban kevesebben költöztek 2020-ban, mint 2019-ben – ez az a korcsoport, ahol (szintén 2013 óta) évről évre nagyobb mobilitást láthatunk. A legkevésbé a 60 felettiek váltanak lakóhelyet (tavaly mindössze 63 ezren tették), írja a 24.hu.
Budapestre tavaly szűk 68 ezren költöztek, miközben 84 ezren úgy döntöttek, maguk mögött hagyják a fővárosi létet – emiatt a város lakossága 16 ezerrel csökkent. A megyék nagy részében pozitívan alakult az el-, illetve odavándorlók egyenlege – kivétel az ország keleti része:
Borsodból 3700-zal többen mentek el, mint ahányan odaköltöztek, Szabolcsból pedig ennél is többen, közel négyezren.
Vonzó lakóhely lett Fejér megye és a Balaton környéke: az előbbibe 2500-zal többen költöztek, mint ahányan otthagyták, míg Veszprémben plusz háromezer, Somogyban pedig plusz 2500-at mutat a mérleg.
Pest megyéből 77 ezren költöztek el, viszont 92 ezren választották lakhelyül – 38 ezren Budapestről érkeztek, míg 31 ezren Pest megyén belül költöztek. A grafikánkon szaggatott vonallal jelzett régiók közül Dél-Dunántúlnál megfordult a negatív tendencia (Somogynak köszönhetően), így csatlakozott a Közép-Dunántúlhoz és a Nyugat-Dunántúlhoz, ahova évek óta többen költöznek, mint ahányan elhagyják.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Észak-Magyarországon, illetve az Alföld két régiójában továbbra is magas az elvándorlás: több ezerrel csökken a régiók lakossága minden évben.
A fővárosban 2016-ban fordult meg a tendencia, azóta hagyták ott többen, mint ahányan odaköltöztek, illetve az is, hogy Pest megye (nagy valószínűséggel a budapesti agglomeráció) évek óta töretlenül népszerű. Több olyan megye is van (Vas, Zala vagy Baranya), ahol az elmúlt nyolc évben alig változott a népességszám.
Lebontanák a balatoni retro vasútállomást: tiltakoznak a helyiek, szerintük menthető lenne az épület
A balatonakarattyai civilek nem támogatják a vasútállomás jelenlegi épületének elbontását.







