14 °C Budapest
A tanyasi élet nem mindenkinek jelenti az önfeledt boldogságot, de akinek igen, még az Isten háta mögé is kész elköltözni érte.

Új életet kezdtek a tanyavilágban: lepusztult tanyát pofozott helyre a szegedi pár

2021. április 12. 14:00

A vidéki élet nem való mindenkinek. De akinek paraszti gyökerei vannak, ahogy Marikának és Csabának is elmondásuk szerint, a tanya csöndjében és nyugalmában lelik meg a lelki békéjüket és a megelégedett boldogságot, amiért akár az Isten háta mögé is szívesen elköltöznek.

Van, akinek vidéki lelke van, így ha nagyvárosba kényszerül, a szíve visszahúzza a tanyára, a végtelen pusztaságba, a nyílt térre, a szabadba, mert a betonrengetegben elveszítené önmagát. Így volt ezzel Meleg Mária és férje, Balogh Csaba is, akik hiába éltek Szegeden, de paraszti gyökereik addig szólongatták őket vissza tanyára, míg engedtek a hívásnak, és megvásárolták első tanyaházukat hat éve az ópusztaszeri tanyavilágban.

Romos, lakhatatlan volt az épület akkor még, de a dolgos kezű házaspár rögvest nekilátott a munkálatoknak, és 12 jó baráttal hozzákezdtek az épület és a telek kipofozásához. Saját erőből, szorgos hangyaként tették lakhatóvá a gyönyörű helyen álló tanyát, melléképülettel, kinti fürdőszobával nyárra, ahogy kell.

"Tavaly kezdtünk el azon gondolkozni a férjemmel, hogy olyan tanyaházat szeretnénk, ahol meg is öregedhetünk, de ahová a barátaink is eljárhatnak nemcsak hozzánk, de akár itt is tölthetnek pár napot a családjukkal, hogy feltöltődjenek, teleszívják magukat a tanyasi élet erejével" – meséli Marika.

Így arra jutottak, a mostani tanyát, bármennyire is a szívükhöz nőtt a felújítás során, eladják, és vesznek egy másikat, amit most már olyanra készítenek el, amilyenre életük végéig szükségük lesz. Elindultak, űzték a csodaszarvast, ahogy ők nevezik a küldetésüket, amivel nekifogtak tanyát keresni. Lelki emberek mindketten, és komolyan hittek abban, hogy szólni fog hozzájuk a ház, amikor megpillantják – ha csak metaforikusan is - és tudni fogják rögtön, ez az, amit keresnek. Forráskút mellett, Balástyán végül megtalálták a számításukat.

"Fontos volt nekünk, hogy szép helyen legyen a tanya, és legyen bármilyen lepusztult az épület, mégis érezzük azt, amikor meglátjuk, hogy igen, ez az, amit akarunk! A harmadik tanyánál éreztük azt, hogy ez csodálatos, kell nekünk! Igen ám, de valaki előttünk már lestoppolta magának" – folytatja Mária.

A háromszobás vályogház elvarázsolta Marikát és Csabát, és kaptak egy fülest, hogy a vevőjelölt a pandémia miatt nem mert még eljönni a házhoz, és lehet, hogy le is mond róla a javukra, ha rákérdeznek. Így is történt, ezt a tanyát nekik szánták az égiek. Nagy volt az örömük, amikor először bemehettek a telekre és a házba!

Mikor beszabadultunk, láttuk, hogy hatalmas előtere van a háznak, és a döngölt földpadlós szobák is tetszettek nekünk. Minden fölértékelődött akkor a szemünkben, egyértelműen sorsszerűséget láttunk az események mögött!

A tervek

"Úgy fogunk hozzá, mint a másikhoz öt éve. Megvettük jó áron a faanyagot, a vályogot helyre lehet pofozni. A munkától egyikünk sem fél, megfogjuk a dolog végét, és mi még ismerjük a kalákát, a barátaink is jó szívvel segítenek be nekünk a felújításba, szépítgetésbe" - mondja Mária.

JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Bár a tanyát lepusztult állapotban vették meg két millió forintnál többért, de sok minden javítható, menthető rajta. Önerőből további két-három milliót szán a házaspár a felújításra. Ők már nem vehetnek igénybe semmilyen állami támogatást az építkezéshez, hisz előző házasságukból származó gyermekeik már felnőttek.

A tanyához járó földrészek nagyobbak lettek volna, de ők nem kérték az egészet, így 4900 négyzetméteren kezdenek majd el a maguk örömére és ellátására növénytermesztésbe, gyümölcsfák telepítésébe. Mivel mindketten vegetáriánusok, így haszonállatokat nem tartanak majd.

A szüleikre is gondolnak, és amint elkészülnek, szeretnék majd őket magukhoz venni. Egyelőre ők is és a szülők is Szegeden laknak, onnan fognak kiköltözni ide, a várostól 24 kilométerre lévő Balástyára. Ez a tanya 1, 6 kilométerre van a főúttól, de van kocsi, nem okoz gondot a távolság, sőt, örülnek a csendnek, ami itt körülveszi őket. Csaba elektrolakatos, elvégzi a munka java részét.

Most csináljuk a költségvetést, szerényen számolunk, mert a lakhatóvá tétel a célunk, és majd szépen fokozatosan építgetjük-szépítgetjük. Három hónapig tartott helyrehozni a villanyt, először aggregátort használtunk a másik tanyán is. Egyelőre a kútban hűtjük az ételt, ha itt vagyunk, lavorban mosakszunk, de mi nagyon élvezzük ezt, visszaköszön benne a gyermekkor gondtalansága, szabadsága, igazi kalandnak érezzük, és megéri, mert szerelem volt első látásra!

A természeti környezet valami megkapó, Natura 2000 terület, rendszeresen járnak erre őzek, mezei és erdei állatok, nagyon szeretik ezt a helyet.

Címlapkép, fotók: Meleg Mária

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 26. szerda
Emánuel
13. hét
Március 26.
A Lila nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33