31 °C Budapest

Csodájára járnak ezeknek a helyeknek: vidéki erdők, amiket elleptek a tavaszi virágok

2021. március 9. 15:05

Nincs is szívet melengetőbb program ilyenkor kora tavasszal, pláne Covid-korlátozások idején, mint egy laza túrára indulni! Ha elcsípjük a virágzást, ezekben a magyarországi erdőkben friss levegő, bódító illat és meseszép virágszőnyeg vár! Csábító lehet a kirándulásokon szép csokrokba gyűjteni a tavasz első hírnökeit, ám számos virág leszedése komoly pénzbüntetéssel járhat. Óvjuk inkább ezeket az apró, élő virágcsodákat!

Tudjuk jól, március 8-ától még szigorubb korlátozó intézkedések léptek életbe Magyarországon is, és ki tudja meddig, még a virágboltok is zárva tartanak. Ugyanakkor a természetvédelmi területek, parkok és arborétumok továbbra is nyitva maradhatnak, és tavaszi pompával várják a látogatókat. Bár maszkot nem kell viselni, a másfél méteres védőtávolság betartása azonban kötelező, de így is, ha elcsípjük a virágzást, ezekben a magyarországi erdőkben friss levegő, bódító illat és meseszép virágszőnyeg vár!

Igaz, a meteorológiai tavasz csak március 21-el kezdődik, de kétség sem fér hozzá, hogy már éledezik a természet. Az enyhe koratavasznak köszönhetően ráadásul idén egyidőben nyílnak a télvégi és a koratavaszi hagymás virágok az ártéri ligeterdők avarjában. Egyszerre pompázik a kikeleti hóvirág, a kárpáti sáfrány, a téltemető, a erdélyi csillagvirág és a tavaszi tőzike is.

Bárhová megyünk azonban, tartsuk mindig szem előtt, hogy ezek a hagymás koratavaszi virágok Magyarországon védett növénynek számítanak:

a kis virágokat hagyd meg a szemnek, leszakításuk ugyanis komoly bírságot vonhat maga után.

Tételesen:

  • Kikeleti hóvirág - természetvédelmi értéke: 10000 Ft
  • Tavaszi tőzike - természetvédelmi értéke: 50000 Ft
  • Dombi ibolya - természetvédelmi értéke: 5000 Ft
  • Tavaszi kikerics - természetvédelmi értéke: 250000 Ft
  • Kárpáti sáfrány - természetvédelmi értéke: 10000 Ft

Következzenek a legszebb magyarországi kirándulóhelyek, ahol milliószámra virágoznak épp a tavasz első hírnökei:

A főispán ligeterdeje - a csáfordi tőzikés erdő

Soprontól 50 kilométerre, Győr-Moson-Sopron megye Vas megyével határos délnyugati területén, a Répce folyó mellett terül el Csáfordjánosfa, melynek fő nevezetessége a védett, tőzikés erdő.

A tavaszi tőzike februártól akár március végéig is virágzik, becslések szerint 13-17 millió tövet számlál a virág helyi populációja.

Az erdő különleges hangulatát még a holtfák adják. Ma a Fertő-Hanság Nemzeti Park által védett területen ugyanis nincsen erdészeti beavatkozás, ebben az erdőben a fák állva halnak meg. A Répce-menti ligeterdőben évekkel ezelőtt egy 4 km hosszúságú Tőzike-tanösvényt alakítottak ki, amely bárki számára szabadon látogatható.

Ha erre járunk, ezeket a szabályokat érdemes betartani:

  • Az első szabály: a tanösvényről letérni szigorúan tilos. A taposás ugyanis elpusztítja a növényeket, ezért aki letér az útvonalról és ezt lefülelik, akár 50 ezer forintos büntetést is kaphat, és garantált, hogy egy életre emlékezetes marad számára a látogatás.
  • A második szabály: időjárástól függetlenül nagyon ajánlott elősorban a gumicsizma vagy vízhatlan lábbeli. Ártéri erdőben járunk, hiába a kijelölt útvonal, ez is gyakran vízátfolyásos.

Dobogó-erdő tanösvény az Őrségben

Körmend és Horvátnádalja között, a Rába és a Pinka árterében feltöltődő holtágak ölelésében találjuk a Dobogó-erdőt, amelyet különösen kora tavasszal érdemes felkeresni, hiszen ekkor virágzik milliószámra itt is az illatos tavaszi tőzike. Az Őrségi Nemzeti Park által gondozott tanösvény 2 km hosszú.

A terület 1982-ben kapott helyi védettséget, 2007-ben pedig az egész terület része lett a Natura 2000 hálózatnak, ma az Őrségi Nemzeti Park gondozza.

A tanösvényen nem csak a tőzikéről, hanem a Rábáról, a Pinkáról, az itt élő rovarokról, halakról, madarakról és a ligeterdőkről is sokat megtudhatunk.

Parkolási lehetőség szintén a Malom utcában van egy kis híd előtt.

Mediterrán hóvirágmező Alcsúton

Az ország legnagyobb egybefüggő, 2,5 hektáron elterülő mediterrán hóvirágmezejét az Alcsúti Arborétumban találjuk. Magyarország legeredetibb angolparkjában kora tavasszal a nyíló hóvirágok között

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

7 faj - 24 fajtája csodálható meg.

A hóvirágmező első példányát az 1800-as évek végén telepítette József nádor által alapított alcsútdobozi birtok kertészei, majd újabb és újabb fajtákkal gyarapították.

A Berek-erdő csodaszőnyege

Az Egertől nem messze, Kerecsend községben található Berek-erdőt már kora tavasszal hóvirágmező borítja. A település nyugati oldalán lévő sötétszürke erdőtalaja miatt egykor bölények, hiúzok, medvék és farkasok otthona is volt, és a falucska névadó madara, a kerecsensólyom is sokáig itt fészkelt.

+3 tipp, ha hóvirágözönt szeretnél csodálni:

  • Vácrátóti Botanikus Kert: az ország legnagyobb botanikus kertje, ahol már kora tavasszal gyönyörű hóvirágmezőben lehet gyönyörködni.
  • A Vasi hegyháton Hollósi-erdőben: is nagy hóvirágos mezőre csodálkozhatunk rá.
  • A Győrtől nem messze fekvő Lébényi-erdő: csenddel és meseszép, fehér virágszőnyeggel vár. A Hanság keleti peremén fekszik, természetvédelmi oltalom alatt áll.

Az ásotthalmi csodarét - majd százezer egyhajúvirággal

Ásotthalmi Láprét (közkedvelt nevén Csodarét) Szegedtől mintegy 25–30 km-re fekvő 95 hektáros természetvédelmi területen áll, és a Körös-éri Tájvédelmi Körzet része. A rétet egyébként 1988-ban Fűzné Kószó Mária biológia szakos tanárnő fedezte fel. Első látogatói Csodarétnek nevezték el. 1992-ben nyilvánították országos jelentőségű természetvédelmi területté.

Itt él a Kárpát-medence egyik legjelentősebb, körülbelül 80 000 tövet számláló egyhajúvirág állománya. A virágot tavaszkikericsnek is nevezik, mivel egyik legkorábban, már február végén nyíló tavaszi virágunk - és ez a védett terület egyik legnagyobb értéke is. A törékeny, rózsaszín-ibolyás színezetű növény Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke egyedenként 250 000 Ft.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/zoltan.banhidy.96/posts/1110838209355349

Vadvirágok sokasága alkot szőnyeget - Kámoni Arborétum

A Vas megyében található, 150 éves múlttal büszkélkedő Kámoni Arborétumba is érdemes ellátogatni a hóvirágzás idején. Valóságos virágtengerré vált az elmúlt hetekben. Javában virágzik a hóvirág, a téltemető, a csillagvirág, de a ciklámenek is előbújtak már, azonban kétségkívül a krókuszok a legfeltűnőbbek. Messziről kitűnnek lila színűkkel és illatukkal a látogatók számára.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/kamoniarboretumszombathely/posts/3917586108299368

Lassan indulhatunk leánykökörcsin-lesőbe is

Március közepén kezdi el bontani szirmait a tavasz egyik legszebb vadvirága, a leánykökörcsin. Aki vezetett túrán szeretné megcsodálni ezeket a növényeket, annak a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Területén van rá lehetőség. A túra hossza 850 méter, időtartama kb. 1 óra.

A leánykökörcsin őshonos kora tavaszi virágunk, Magyarországon a leggyakoribb. Hazánkban az Északi- és a Dunántúli-középhegységben, valamint a Dél-Dunántúlon szórványosan jelenik még meg, a Nyugat-Dunántúlon és az Alföldön ritka. Sztyeppréteken, szikla- és pusztafüves lejtőkön, erdőspuszta-réteken él. A száraz gyepek egyik legkorábban nyíló tavaszi virága. Beporzását méhek, poszméhek végzik.

Magyarországon 1982 óta védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/dunaipoly/posts/4423032364390289

Címlapkép: MTI/Varga György

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 1. péntek
Boglárka
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. augusztus 1. 14:31