A hortobágyi hídi vásár 2026-ban is töretlen népszerűségnek örvend: hosszú kocsisorok jelzik, hogy a kirakodó- és népművészeti vásár iránti érdeklődés minden évben nagy. Nézzük is,...
Egy biztos: az otthon főzőknek már nem szükséges a literenkénti 700 forintos adójegyet kiváltaniuk, amennyiben nem lépik túl a előírt mennyiséget. Ugyanilyen mértékben csökkentek idén a bérfőzdék árai is. Helyzetkép a hazai pálinkafrontról:
Ahogy korábban mi is hírt adtunk róla, január 1-jétől adómentessé vált a pálinkafőzés mindazok számára, akik maximum 86 liter, 50 fokos párlatot állítanak elő akár házi, akár bérfőzdei körülmények között. Az otthon főzőknek ezentúl nem szükséges a literenkénti 700 forintos adójegyet kiváltaniuk, amennyiben nem lépik túl a jogszabályban rögzített mennyiséget. Ugyanilyen mértékben csökkentek idén a bérfőzdék árai is, mert míg tavaly 1800 forint körüli összeget kellett fizetni egy liter 50 fokos párlatért, mostanra ez átlag 1100 forintra esett. A teljes mennyiséget kihasználó pálinkafőzés éves szinten így 60 200 forinttal kerül majd kevesebbe - írja a Boon.hu.
Magánszemélyek viszont továbbra sem értékesíthetik az így előállított párlatot
Az adómentesség bevezetése vélhetően tovább növeli a pálinkafőzési kedvet, hiszen az elmúlt években az adójegyváltási kötelezettség ellenére is nőtt a nyilvántartásba vett házifőző-készülékek száma, ami 2020 tavaszán meghaladta a 26 ezret. A házi lepárlás azonban nem igazán jelent konkurenciát a bérfőzdéknek
– nyilatkozta Nyilasi Béla, a Mámor Pálinkaház főzőmestere a megyei lapnak. Majd hozzátette, folyamatosan érkeznek hozzájuk a megrendelők, jelenleg az időben cefrézett almát, kései körtét, birset és ezek vegyes változatát főzik.
A főzőmester úgy tapasztalja, miután januártól nagyjából ezer forintba kerül literenként a bérfőzött pálinka, most sok otthon kísérletező tér vissza az ellenőrzött körülmények között készülő minőséghez.
A főzdében tavaly egy liter 50 fokos pálinka előállítási ára 1885 forint volt, januártól ez 1150 forintba kerül. Az utóbbi időben azonban a 48 fokost részesítik előnyben, ami literenként 1108 forint. A lényeg nem az alig 50 forintos árkülönbség, hanem az, hogy a párlatnak ennél a szeszfoknál még megvan a házipálinka-ereje, viszont sokkal illatosabb, élvezetesebb
– közölte.
Otthoni körülmények között 350–450 forintba kerülhet egy liter pálinka előállítása
Kérdéses azonban – vetette fel a szakember –, hogy miként tudnak megfelelni az 1–200 ezer forintos, otthoni felhasználásra vásárolt szerkezetek az egészségügyi előírásoknak. – A gyümölcsből készült párlat elkerülhetetlenül tartalmaz metanolt, aminek határértékét a hazai szabályozás szerint hektoliterenként 1000–1350 gramm között kell tartani, mert efölött egészségkárosító hatása van – mondta. Hozzátéve: a komoly berendezéseket használó főzdék ezt tudják teljesíteni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
2021-es év újrarajzolja a pálinka piacát
Különösen azok a kereskedelmi főzdék vannak most veszélyben, amik elveszítették a turizmushoz és a vendéglátáshoz kötött megrendelői körüket. A pálinka mellett most más típusú alkoholok felé is nyitni kényszerültek, így termékfejlesztésként felkerült például a rum és a whisky is a palettájukra.
- nyilatkozta Takács László, a Quintessence pálinkaverseny igazgatója.
Elgondolkodtató tendencia – tette hozzá –, hogy ma 40-féle gint állítanak elő Magyarországon, de bízik abban, hogy ez az új trend nem megy a pálinka rovására.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







