Történelmi mélypontra, mindössze 33 centiméterre csökkent a Balaton átlagos vízállása a csütörtöki mérések alapján.
A zenészpár a '90-es években aratott nagy sikert érzelmes popdalaikkal, majd később jellegzetes gyerekműsoraikkal. Most egy önálló tévéműsorral térnek vissza - írta meg az nlc.hu.
Ahogy a portál írja, hazaköltözött Ausztriából Pap Rita és férje, Bodnár Attila. A híres előadóművész-páros 16 évet töltött a határ másik oldalán, Burgenlandban. A Tények Pluszban számoltak be arról,hogy, a gyerekek kirepültek a családi fészekből (a házaspár fia Grazban dolgozik, a lányuk Bécsben; egyik építészmérnök, a másik fotóművész), nekik pedig itt a helyük, Magyarországon. Már be is rendezkedtek, Bükfürdőn folytatják közös életüket.
Hazaköltözésükkel új irányt is vett az életük, hiszen saját műsorral térnek vissza a tévéképernyőkre. Mint mondták, abban bíznak, hogy a jövő évük koncertekkel lesz tele.
Rita és Attila már 35 éve élnek boldog házasságban. Bodnár Attila szerint elsődleges az, hogy őket a zene, a hivatás, a művészet hozta össze, és egyformán becsülik egymás munkáját.
A kompromisszumkészség, a tolerancia, a türelem egymással szemben, és tudni kell szétválasztani, ami fontos és kevésbé fontos, hogy érdemes-e összeveszni rajta, vagy balhét csinálni belőle
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– árulta el boldog házasságuk titkát Pap Rita.
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







