30 °C Budapest

Itt vannak a tervek: új gyorsforgalmi út köti össze hamarosan ezt a két vidéki várost

MTI
2020. július 22. 12:04

Az új út 28 kilométer hosszú lesz, a Rába felett egy híd is épül. A leendő gyorsforgalmi út végpontja Körmend közelében, a tervezett M80-as és M86-os, valamint a 8-as és 86-os főutak által határolt csomópontnál lesz.

Zalaegerszeg és Körmend között 28 kilométeres, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út épül, amelynek tanulmánytervét és környezetvédelmi hatástanulmányát egy három tervező cégből álló konzorcium készítheti - közölte szerdán közösségi oldalán Zalaegerszeg polgármestere. Balaicz Zoltán emlékeztetett arra, hogy 2019-ben született döntés az M7-es autópálya és Zalaegerszeg között 170 milliárd forintos ráfordítással már épülő M76-os, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út továbbépítéséről Körmend irányába.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt, európai uniós közbeszerzési tenderének az EU-s közbeszerzési közlönyben közzétett eredménye alapján a Zalaegerszeg és Körmend közötti út tanulmánytervét és környezetvédelmi hatástanulmányát a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt., a Pannonway Építő Kft. és a UNITEF \'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. konzorciuma készítheti el. Az 505 millió forintos megbízás része a környezetvédelmi engedély megszerzése is.

A zalai megyeszékhely és a Vas megyei város közötti kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Zalaegerszeg észak-keleti csomópontjából indul majd. Az épülő járműipari tesztpályától északra halad, Vas megye határát átlépve keresztezi a Rába folyó völgyét.

Az új út 28 kilométer hosszú lesz, a Rába felett egy híd is épül. A leendő gyorsforgalmi út végpontja Körmend közelében, a tervezett M80-as és M86-os, valamint a 8-as és 86-os főutak által határolt csomópontnál lesz.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Balaicz Zoltán jelezte: az M76-os meghosszabbításával Zalaegerszegről közvetlen kikötés alakul ki az osztrák határhoz. Az új szakasz révén egy nyugat-dunántúli gyorsforgalmi ív is kiépül, ami az M7-es autópálya balatonszentgyörgyi csomópontjától Zalaegerszegen, Körmenden, valamint Szombathelyen keresztül éri el Győrt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?