Új turisztikai mentőövet dobna a látogatóknak Parajd: a tavalyi bányakatasztrófa után most ingyenes fürdőbelépőkkel próbálják újra fellendíteni a település idegenforgalmát.
Ez a 35 legjobb strand 2020 nyarán a Balatonnál: itt a hivatalos Kék Hullám Zászló toplista!
Idén is minősítették a balatoni strandokat a Kék Hullám Zászló verseny keretein belül. Ahogy azt már megszokhattuk minden évben adott szempontok alapján sorolják kategóriákba a magyar tenger strandjait. Ebben az évben, a koronavírus-járvány miatt, egy kicsit későbbre tolódott a verseny eredményhirdetése, de ennek ellenére is minden pályázó megkapta a megérdemelt csillagot.
Idén összesen 35 strandot minősítettek a Kék Hullám Zászló versenyen, melynek 2004 óta az a célja, hogy ösztönözze a Balaton környéki strandokat a fejlesztésre és a korszerűsítésre. A Kék Hullám Zászlók kiosztására ebben az évben Zamárdi kertmozija adott otthont, az eseményen a HelloVidék is részt vett. A bíráló bizottság tagjai a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Nők a Balatonért Egyesület, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Megyei Kormányhivatalok Népegészségügyi Főosztályainak munkatásaiból álltak.
A strandminősítő verseny szempontjai között szerepelt például, hogy mennyire családbarát, hogy milyen az illemhelyek állapota az adott strandokon, de az is fontos volt a bírálatnál, hogy környezetbarát legyen az üzemeltetés.
„A balatoni önkormányzatok tudnak alkalmazkodni a jelen helyzethez és tudunk biztonságos körülményeket biztosítani a nyaralóknak. A strandok egyfajta szolgáltatásként működnek és ezért kell, hogy minősítsük őket. Hiszen az ide érkező vendég ezeken keresztül ítéli meg a Balatont” – mondta a díjátadón Csákovics Gyula, Zamárdi város polgármestere.
Soha nem volt még annyira szükség erre a versenyre, mint most. Mindnyájan hittük és hisszük, hogy lesz Balatoni nyár. Nagyon jó érzés az, hogy nagyon sok strand pályázott. Számtalan strand fejlesztés történt az elmúlt évben és számtalan fejlesztés folyik jelenleg is
- tette hozzá Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke.
És akkor jöjjenek a díjazottak...
Két csillagos minősítést ért el:
- Berény Naturista Camping strandja
Három csillagos minősítést elért strandok:
- Keszthely, Helikon Strand
- Balatonfüredi Széchenyi Strandfürdő
- Fonyód Városi Strand
Négy csillagos strandok:
- Keszthely, Libás Strand
- Balatonudvari, Fövenyesi Strand
- Balatonudvari, Községi Strand
- Balatonmáriafürdő Központi Fizető Strand
- Zánka Községi Strand
- Siófok Nagystrand
- Révfülöp Császtai Strand
- Révfülöp Szigeti Strand
- Ábrahámhegy Községi Strand
- Fonyód, Sándortelepi Panorama Strand
- Fonyód, Bélatelepi Strand
- Balatonföldvár, Nyugati Strand
- Balatonlelle Napfény Strand
- Badacsonytomaj, Badacsony Strand
Öt csillag minősítést elért strandok:
- Balatonföldvári Keleti Strand
- Zamárdi Nagystrand
- Balatonalmádi, Wesselényi Strand
- Balatonberény, Községi strand
- Alsóörs, Községi Strand
- Balatonfüred, Esterházy Strand
- Balatonfüred, Kisfaludy Strand
- Szigliget Községi Strand
- Csopak Községi Strand
- Balatonederics Zöld Hullám strand
- Vonyarcvashegy Lido Strand
- Keszthely Városi Strand
- Gyenesdiás Diási Játék strand
- Gyenesi Lido strand
- Balatongyörök Községi Strand
- Balatonszárszó Mikszáth utcai Központi Strand
- Badacsonytomaj Városi Strand
A Balatoni Turisztikai Szövetség különdíjat ajánlott fel a minősítés során kiemelkedően teljesítő strand számára. A díjat ebben az évben a balatonedericsi „Zöld Hullám” strand kapta, mivel az elmúlt évben igen nagy fejlődést mutatott és idén először elérte az öt csillagos minősítést.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ahogy az lenni szokott mindhárom Balaton parti megye önkormányzata különdíjat ajánlott fel egy-egy területén levő, a minősítés során kiemelkedően teljesítő strand számára. Somogy megye kiemelkedő strandja a fonyódi Bélatelepi Strand. Veszprém megyében a Csopak Községi strand, míg Zalában a keszthelyi Libás Strand érdemelt különdíjat.
Mindezeken túl, az idei évre való tekintettel, rendhagyó különdíjat is kiosztottak a szervezők, ugyanis ezzel szeretnék felhívni a figyelmet járvány elleni védekezés fontosságára. Ebben a helyzetben is mindenkinek meg van a feladata és ez alól a strandok üzemeltetői sem képeznek kivételt. Éppen ezért díjazták a járvány elleni védekezésben legfelkészültebb balatoni strandot is, mely kitüntetést a gyensdiási Diási Játék strand kapta.
A járványügyi készültségi szempontból is meg kellett vizsgálnunk a strandokat ebben az évben. A legfontosabbak ebben az időszakban talán a prevenciós intézkedések, de természetesen a vírushelyzet miatt különféle jogszabályoknak is meg kell felelniük a fürdőhelyeknek. Ezen előírások betartását minden esetben a fürdőhely üzemeltetőjének a feladata. Most a legnagyobb kockázatot az jelentheti, ha a fürdőzők nem tartják be a rájuk vonatkozó előírásokat. Fontos tehát, hogy tartsák be a megfelelő védőtávolságot és fokozottan figyeljenek a higiéniára
– hangsúlyozta Károli Sylvia, a Zala Megyei Kormányhivatal tisztifőorvosa.
Hagyomány, hogy minden évben díjazzák a minősítés során legtöbb pontot elért strandot is. A legjobbnak idén a Diási Játék Strand bizonyult.
Nem hitt a szemének a horgász: furcsa hal akadt horogra a Dunában, a szakértők is meglepődtek + Fotó
Különös zsákmányt fogott egy horgász a Duna szentendrei szakaszán: a hal első ránézésre sem illett egyetlen ismert fajhoz sem. A szakértők vizsgálata végül megerősítette a...
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








