Mi van?! Miközben a szakemberek éppen azon dolgoznak, hogy lezárják Szombathelyen, az Oladi Platón az azbeszttel szennyezett réteget, egyesek a munkához szánt kavicsot hordják el.
A vízbe kerülő gyógyszerszármazékok fő forrása a tóba jutó tisztított szennyvíz, ez is jelzi, hogy mielőbb tovább kell fejleszteni a térség szennyvíztisztításának technológiáját.
Hatvankilenc gyógyszermaradványt mutattak ki vizsgálatok a Balatonban, de mivel csekély mennyiségben vannak jelen a vízben, nem jelentenek egészségügyi kockázatot - közölte Maáz Gábor, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos munkatársa csütörtökön. A téma kutatásával a közelmúltban MTA-pályadíjat elnyerő kutató hangsúlyozta, a kimutatott értékek nem jelentősek, hasonlóságot mutatnak más európai tavakéval, és az elmúlt évek adataival. Nanogramm/liter nagyságrendűek, vagyis
oly csekély mértékűek, amelyek nem befolyásolják a fürdőzést
- tette hozzá.
A vízbe kerülő gyógyszerszármazékok fő forrása a tóba jutó tisztított szennyvíz, ez is jelzi, hogy mielőbb tovább kell fejleszteni a térség szennyvíztisztításának technológiáját.
A Balatonban található gyógyszermaradványok második legjelentősebb forrásának a turizmust nevezte a szakember, amit - mint mondta - jól mutat, hogy számottevő eltérés mutatkozik a nyári, legnépszerűbb strandok közelében vett, és a szezonon kívüli vízmintákban. Maáz Gábor arról is beszámolt, hogy 134 szerves mikroszennyezőre, azaz gyógyszerhatóanyagra végezték el a vizsgálatokat. Az ezek közül kimutatott 69-ből 15 újdonságnak számít a nyílt vizek kutatásában, ezeket eddig vagy nem vizsgálták, vagy még nem érték el a kimutatható szintet a vizekben.
A kimutatott gyógyszermaradványokról elmondta:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
zömmel a humángyógyászatban alkalmazott fogamzásgátlókból, szív- és érrendszeri gyógyszerekből, fájdalomcsillapítókból, és epilepszia elleni gyógyszerekből származnak.
A 15, újdonságnak számító hatóanyag többsége a depresszió kezelésére alkalmazott szerek alkotórésze - összegezte a kutató. Megjegyezte, mindössze 2016 óta vizsgálják a gyógyszermaradványokat a Balatonban, így tendenciákról még nem lehet beszámolni, ezért is fontos lenne a kutatások folytatása. Az elmúlt négy évben a tó vízéből kimutatott gyógyszermaradványok mértéke nagyjából hasonló értéket mutat - mondta.
A vizsgálatok tapasztalatairól egyeztetnek az illetékes hatóságokkal, szervezetekkel. Ennek során új kutatási témákat is meghatároztak, az egyik a szennyvízkezelési technológiák hatásfokának tesztelése lesz.
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







