7 °C Budapest

Megugrott az érdeklődés faktorálás iránt: ettől tartanak most nagyon a cégek

2020. április 2. 18:07

A bizonytalan helyzetben a cégek a fizetési határidő előtt pénzükhöz szeretnének jutni. Sokan tartanak attól, hogy a válsághelyzetben a vevők nem, vagy csak késve tudnak fizetni.

Az elmúlt hetekben többszörösére ugrott a faktorálás iránt érdeklődők száma a Takarék Faktorháznál. Sok cég tart likviditási problémáktól amiatt, hogy a válsághelyzetben a vevői nem, vagy csak késve tudnak fizetni. A faktorálást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is jó és válságálló megoldásnak tartja a következő időszakra, közölték.

Márciusban háromszor annyian érdeklődtek a Takarék Faktorháznál a faktorálás iránt, mint februárban, úgy, hogy elsősorban a hónap második felében – a veszélyhelyzet kihirdetése után – ugrott meg a megkeresések száma. A Takarék Faktorház munkatársai az elmúlt hetekben azt tapasztalták, hogy

az érdeklődők nagy része attól tart, a vevői csak hosszabb határidővel, vagy egyáltalán nem tudnak majd fizetni a kialakult helyzetben, ezért szeretnének minél hamarabb hozzájutni a pénzükhöz, hogy saját kintlévőségeiket rendezzék, fizetést adjanak munkavállalóiknak, illetve alapanyagot szerezzenek be.

A faktorálást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is megfelelő megoldásnak tartja a mostani válsághelyzetben. A kamara második javaslatcsomagjának azonnali intézkedései között található a faktorálási lehetőségek bővítése, mint az egyik lehetőség az életképes hazai vállalkozások kiemelt támogatására, likviditásuk növelésére.

A faktorálás nem hitel, hanem a vevőkövetelések megfinanszírozása, ezért jó megoldás egy cég likviditási problémáira a mostani körülmények között, amikor a banki folyó-, és forgóeszközhiteleket nehezebb elérni.

A faktorálás nem igényel tárgyi fedezetet, ingatlan jelzálogot. A Takarék Faktorház nem csak finanszírozást nyújt az ügyfeleinek, hanem adminisztrációs szolgáltatást is. Ezen kívül akár hitelbiztosítást kínál a vevők nemfizetése esetére és még a követelésbehajtásban is segít – mondta Garamszegi Tamás, a Takarék Faktorház vezérigazgatója.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Takarék Faktorház munkatársai az ügyfelekkel folytatott beszélgetések alapján úgy látják, hogy szinte az összes szektorban tartanak az alapanyagbeszerzés akadozásától, a munkavállalók kiesésétől, és attól, hogy ennek következtében nem tudják kiszolgálni ügyfeleiket, akiket ezért elveszítenek. Az ügyfélreferensek tapasztalata szerint

a járványnak ezidáig egyértelműen a legnagyobb vesztese az idegenforgalom és a vendéglátás, valamint a közúti fuvarozói, szállítmányozói szektor.

Az informatikai vállalkozásokat viszont kevéssé érinti a jelenlegi helyzet. Az információszolgáltatással, -közvetítéssel foglalkozó cégek kifejezetten növekedést várnak, és beruházásokat terveznek, hogy ki tudják szolgálni a növekvő igényeket. A takarítással, valamint a fertőtlenítőszergyártással foglalkozó cégek a jelenlegi helyzetben prosperálnak, ugyanakkor problémát okozhat a rendkívül erőteljes keresletet kiszolgálása. A munkaerőközvetítők egyelőre azzal küzdenek, hogy pótolni tudják a külföldi munkavállalók kiesésével keletkezett űrt. Az agrárszektorban, ahol egyelőre az elmúlt napok fagyos időjárása okozta a legtöbb problémát, a vállalkozások többsége tart attól, hogy a korlátozó intézkedések megnehezítik vagy lehetetlenné teszik az exportot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29