Egy négyzetméteres pizzát kellene 60 perc alatt elfogyasztani Marcaliban – eddig azonban senkinek sem sikerült. A kihívás tétje pedig több százezer forint. Ti bevállalnátok?
Megnyílt az ökoturisztikai, oktatási és kutatási programoknak, madarásztáboroknak helyet adó Szalakóta látogatóközpont Sándorfalván, a szegedi Fehér-tó partján.
Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója elmondta, a központot a szalakóták védelméért indított Life+ projekt kertében alakították ki. Egy 25 éve az igazgatóság vagyonkezelésében álló, korábban gyűrűzőállomásként működő házat újítottak föl. Hozzátette:
az épület szomszédságában hamarosan kilátó és játszótér is épül.
A központot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei csoportja működteti: szakvezetéses túrákkal, madárgyűrűzési bemutatókkal, ismeretterjesztő rendezvényekkel és ornitológiai táborokkal várják a látogatókat. A csoport tagjai emellett folytatják a Fehér-tónál végzett kutatási és monitorozási munkájukat is.
A központ szomszédságában három tanösvényt alakítottak ki. A Madárbarát kertben az érdeklődők ötleteket kaphatnak arra, hogyan alakíthatják környezetüket nemcsak madár-, hanem sün- és rovarbaráttá is. A környező gyepeken vezető tanösvényen a szalakóták élőhelyével ismerkedhetnek meg a vendégek, a vízi tanösvény pedig a Fehér-tónál költő, a vonulás idején megjelenő, vagy itt telelő nádi énekesmadár fajokat mutatja be.
A szegedi Fehér-tó az európai madárvonulás fontos állomása, pihenő- és táplálkozóhelye a vonuló darvak, vadludak és récefélék ezreinek. A fokozottan védett terület a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet legnagyobb állóvize, amely valaha időszakos vízborítású szikes tó volt. Több mint háromszáz madárfajt figyeltek már meg a szakemberek a területen.
Tokody Béla, a szalakótavédelmi program koordinátora elmondta, az 5 millió eurós költségvetésű projekt jövő szeptemberig tart, célja az egykor az egész Kárpát-medencében gyakori színpompás madár állományának stabilizálása. A faj az 1980-as évek közepére szinte teljesen eltűnt, a Duna-Tisza-közén maradt 3-500 páros állománya. A létszámcsökkenést főként a költőhelyek fogyatkozása és a táplálkozási területek zsugorodása okozta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az elmúlt években Magyarországon mintegy háromezer mesterséges odút helyeztek ki. Hetvenöt gazda bevonásával pedig a faj számára kedvező területeket alakítottak ki: madárvédelmi berendezéseket és a madarak táplálkozását megkönnyítő T-fákat telepítettek, fákat ültettek.
A kezdeményezés részeként Magyarországon először kaptak műholdas, illetve geolokátoros jeladót szalakóták, így a szakemberek részletes információkat szerezhettek a madarak vonulási útvonaláról és telelőterületéről, illetve a költési időszakban használt territóriumok nagyságáról. Kiderült, hogy a Kárpát-medencében költő szalakóták Namíbia, Botswana és Angola területén töltik a téli hónapokat.
A harminc centiméteres testhosszúságú szalakóta (Coracias garrulus) zömök termete a szajkóra emlékeztet. Nem véletlenül tartják a hazai madárfauna egyik legszínpompásabb tagjának: tollazata azúrkék, háta gesztenyésvörös, szárnya ragyogó kék, fekete szegéllyel, farka zöldeskék, a középső farktollak sötétszürkék.
Viselkedése a gébicsekhez hasonló: száraz kazlakon, telefonpóznán, faágakon leskelődik, és magas figyelőhelyéről lelibbenve kapja el a rovarokat. A tavaszi párválasztás idején a magasba emelkedik és bukfencezve zuhan lefelé, majd ismét felemelkedve mutatványait többször is megismétli.
Eladó egy 100 éves vasútállomás a meseszép vidéken: ennyiért még egy lepukkant panellakást sem kapsz
Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







