Közel egy évtized után újra nádat vágnak Balatonfüreden – a fagyos januári napok sem állították meg a part menti munkát.
Egymillió euróból épít gyárat Szikszón a magyar tulajdonú, vízfertőtlenítő technológiát fejlesztő és gyártó Redo; a cég 50 új munkahelyet létesít a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban, közölte a település polgármesteri hivatala - írja a ProfitLine.
A beruházást saját forrásból finanszírozza a Redo Water Systems Kft., amely nemcsak a gyártást, hanem a kutatás-fejlesztési tevékenységet is a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban végzi majd, és mint eddig, ezúttal is számos magyar beszállítót alkalmaznak.
A Redo a világ 32 országában van jelen technológiájával, Omán lakosságának 20 százaléka fogyasztja a cég által tisztított vizet.
A Redo Water Systems évekkel ezelőtt települt a Szikszói Ipari parkba, és azóta is szép eredményeket ért el - nyilatkozta Füzesséri József, Szikszó polgármestere.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a cég értékesítési nettó árbevétele tavaly 115 millió forintra nőtt, több mint háromszorosa lett a tavalyinak. Az adózott eredmény 51,4 millió forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 30 milliós veszteséggel.
Ezek a legerősebb kénes gyógyvizek Magyarországon: csodás hatásuk miatt 2026-ban mindenki ide vágyik
Tudtad? Magyarországon olyan kénes gyógyvízű fürdőhelyek találhatók, amelyek Európa-szerte is ritkaságnak számítanak? Összegyűjtöttük hát a legjelentősebb kénes gyógyvizű helyeket!
Sorra bírságolják a tilosban korcsolyázókat a magyar rendőrök: durva, mennyibe kerül egy rossz lépés
Hiába a fagy és a csábító jégfelület, a hatóságok szerint életveszélyes lehet a korcsolyázás. A tatai Öreg-tónál már bírságokat is kiszabtak.








