A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 148. §-a alapján 2026. július 15. és 2026. augusztus 20. között ítélkezési szünetet tartanak a bíróságok.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal kéri a bíróságtól a CATL-gyár engedélyét kritizáló szakvélemények kizárását, mivel álláspontjuk szerint a szakértők nem objektíven mérlegelték a bizonyítékokat. A szakértők korábban súlyos hiányosságokat tártak fel a debreceni akkumulátorgyár környezethasználati engedélyével kapcsolatban.
Lapinformációk szerint a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal kezdeményezte a bíróságnál, hogy zárják ki azokat a szakvéleményeket, amelyek a Debrecenben épülő CATL-gyár hatósági engedélyét hiányosnak és jogszerűtlennek minősítették. A hivatal érvelése szerint a szakértők nem voltak képesek objektíven mérlegelni a bizonyítékokat, figyelmen kívül hagyták a tényeket, nem vizsgálták meg az összes iratanyagot, és emiatt előítéletes véleményt alkottak.
A bíróság tavaly azért kérte fel a szakértőket a CATL-üzem által befolyásolt terület méretének megállapítására, hogy eldönthesse, a helyi lakosok jogosultak-e egyáltalán perelni a szerintük hiányos engedély miatt. A kormányhivatal elleni per indításához ugyanis a civileknek bizonyítaniuk kell, hogy a hatásterületen belül élnek - írta a Telex.
Az idén márciusban nyilvánosságra hozott két szakvélemény szerint a gyár jelenlegi engedélye számos ponton kifogásolható. A dokumentumok megállapították, hogy kizárólag levegőtisztasági szempontból megfelelő az engedély, míg a vízhasználat, zajszennyezés, valamint a környék vízháztartására és élővilágára gyakorolt hatások tekintetében nem tartalmaz kielégítő válaszokat.
A kínai CATL debreceni üzeme Magyarország történetének legnagyobb beruházása, összértéke eléri a 3000 milliárd forintot. Az első, mintegy 1000 milliárd forintos gyárrész átadását eredetileg 2025-re tervezték, de ez akár 2026-ra is csúszhat. A gyár működéséhez szükséges környezethasználati engedélyt a kormányhivatal 2023 februárjában adta ki, majd később módosította azt.
A helyi civilek szerint az engedélyt nem a jogszabályoknak megfelelően állították ki, és jelentősen alábecsülték benne a gyár környezeti hatásainak mértékét. Álláspontjuk szerint a hatásterület valójában jóval nagyobb az engedélyben szereplőnél, ezért bíróságon támadták meg a dokumentumot.
Az első szakvéleményt Verrasztó Zoltán hidrogeológus, környezetvédelmi mérnök készítette, aki az engedélyben szereplőnél lényegesen nagyobb hatásterületet állapított meg. Kifogásolta, hogy az engedély nem foglalkozott megfelelően a gyár vízigényének hatásaival, valamint a kamionforgalom okozta zajszennyezéssel és ingatlanérték-csökkenéssel.
A második szakvéleményt Varga Csaba élővilág- és tájvédelmi szakértő állította össze, aki szerint az engedély kiadása előtt nem történt meg a zajkibocsátások, a világítás, a talajvízcsökkentés, valamint az összegyűjtött talajvíz és csapadékvíz elvezetés élővilágra gyakorolt hatásának értékelése. Varga is arra a következtetésre jutott, hogy az üzemnek élővilág- és tájvédelmi szempontból is nagyobb a hatásköre az engedélyben foglaltnál.
A perelő helyieket képviselő Halász Árpád ügyvéd szerint a szakvélemények annyi hiányosságot állapítottak meg, hogy a bíróságnak meg kellene semmisítenie a CATL működéséhez szükséges engedélyt, és elölről kellene kezdeni az engedélyezési eljárást.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Májusban felmerült, hogy akár egy évet is csúszhat a gyár átadása, részben a szennyvíz- és víziközmű-fejlesztések késése, részben az elhúzódó engedélyeztetés miatt. A CATL ugyan közleményben jelezte, hogy minden a tervezett ütemben halad, de iparági források szerint a vállalat is számol a csúszással.
A kormányhivatal a szakvélemények kizárására vonatkozó indítványában kifogásolta azt is, hogy a felek nem vehettek részt a szakértők helyszíni szemléjén. Halász Árpád ügyvéd szerint azonban ilyen esetben nem kell érvényteleníteni a szakvéleményeket, elegendő lenne megismételni a szemlét a felek meghívásával.
Az ügyvéd szerint a kormányhivatal "az utolsó fűszálba kapaszkodik", és a szakértők esetleges kizárása sem jelentené a per végét, csupán új szakértőket kellene kinevezni. Megjegyezte, hogy a szakértők személyére korábban a felperes civileknek kellett ajánlást tenniük, és a törvényszék már ekkor jelezte, hogy ha a felek nem kifogásolják a szakértők személyét, később erre már nem lesz lehetőségük.
A per tétje elsősorban a gyártás megkezdésének időpontja és körülményei, bár nem biztos, hogy bármilyen bírósági döntés vagy az engedély megsemmisítése ténylegesen befolyásolná a gyár elindulását. Korábban a gödi Samsung-gyár esetében is előfordult, hogy az engedély megvonása után a cég lényegében zavartalanul folytatta a termelést.
Időközben a CATL bejelentette, hogy a beruházás második ütemének kivitelezését határozatlan időre leállította, amit a Donald Trump által indított vámháború bizonytalanságával indokolt, hozzátéve, hogy a piaci helyzet javulása esetén folytatódhat a beruházás.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal a megkeresésre csak annyit közölt, hogy a folyamatban lévő bírósági eljárással kapcsolatos álláspontjukat a tárgyalásokon képviselik. A CATL pedig arra hivatkozva, hogy a jogi eljárás még folyamatban van, nem kívánt további nyilatkozatot tenni a témában.
Hamarosan megszólal Magyar Péter, indul a dömping az Országgyűlésben: erről szavazhatnak ma a Házban
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés ülése hétfőn.







