26 °C Budapest
Budapest, 2024. november 14.Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2024. november 14-én.MTI/Bruzák Noémi

Bejelentette Gulyás Gergely: rengeteg pénzt oszt szét az állam, itt vannak a részletek

2025. június 4. 15:21

A kormány 50 milliárd forinttal megemeli a KKV-k támogatására szánt keretet, miközben Budapest pénzügyi helyzetét is vizsgálja, és kijelölte a fővárossal való tárgyalásokért felelős kormánytagokat. Többek között ezekről számolt be Gulyás Gergely a szokatlan időpontban tartott mai kormányinfón.

Demján Sándor Program

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a Demján Sándor Programban a kis- és középvállalkozások támogatására szánt összeget 50 milliárd forinttal, 130 milliárd forintra emelik. Ebből a keretből mintegy 1800 cég részesülhet, amelyek beruházásokra, fejlesztésekre és kapacitásbővítésre fordíthatják a forrásokat.

Budapest költségvetése

A kormány foglalkozott a Fővárosi Önkormányzat pénzügyi helyzetével is. Latorcai Csaba miniszterhelyettes elmondta, hogy vizsgálják, előállt-e az a jogi helyzet, amikor költségvetési felügyelő kirendelése szükséges. Gulyás Gergely szerint a főváros egyértelműen vezetői hibák miatt került jelenlegi helyzetébe, hiszen hat évvel ezelőtt jelentős tartalékkal vették át Budapest irányítását.

A kormány döntött arról is, hogy Latorcai Csaba miniszterhelyettest és Gulyás Gergelyt jelöli ki a fővárossal folytatandó tárgyalásokra. A miniszter hangsúlyozta: "A felelősség kizárólag a fővárosi vezetést terheli, de készen állunk segíteni."

Hol lehet az új cargo repülőtér?

A cargo repülőtér ügyében Gulyás Gergely elmondta, hogy négy lehetséges helyszínt jelöltek ki, és a kormány azt a területet fogja támogatni, ahol a környékbeli önkormányzat is a beruházás mellett áll.

Még többet költhet az állam a honvédség fejlesztésére

A NATO elvárásaival kapcsolatban a miniszter jelezte, hogy Magyarország valószínűleg meg fogja emelni a katonai ráfordításokat, és támogatja a tagországok GDP-arányos védelmi kiadásainak növelését, bár még vita van arról, hogy 3 vagy 5 százalék legyen az elvárás.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címlapfotó: Bruzák Noémi, MTI/MTVA 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. május 23. 08:28
Kihúzzuk a botot a küllők közül. Kezdjük az elején. Az 1989-es rendszerváltás óta kilenc darab kormá...
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?