Petőfi Sándor nevét is az ajtófélfába véste, ma pedig Siófok egyik legfontosabb történelmi épületeként várja új korszakát a több mint kétszáz éves Borharapó fogadó.
Orbán Viktor miniszterelnök mai Kossuth Rádiónak adott interjújában kifejtette: a kormány szándéka az, hogy a borravaló adómentes legyen, ugyanis ez a gyakorlatban jelenleg nem érvényesül.
A technikai problémák, illetve a jogszabályi környezet ma akadályozza azt, hogy a borravaló a gyakorlatban is adómentessé váljon. Ha ez megvalósulna, az érdemi segítséget jelentene a magyar gazdaság húzóágazatát jelentő turizmusnak és vendéglátásnak, amely a GDP mintegy 10 százalékát biztosítja és közvetlen vagy közvetett módon 400 ezer embernek biztosít megélhetést - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Az adómentes borravaló gyakorlati megvalósulásának jelenleg két alapvető akadálya van. Egyrészt fennáll egy technikai akadály, ugyanis a bankkártyás fizetés esetén a leolvasó banki terminál (POS terminál) nem képes a borravalót szétválasztani a számla egyéb összegétől és külön gyűjteni a foglalkoztatottak számára.
Másrészt fennáll egy adószabályozási akadály is, hiszen amennyiben a beérkezett borravalóról utólag a munkáltató rendelkezik és az alkalmazottak között szétosztja, úgy az nem adómentes, hanem a béreket terhelő szabályok szerint adó- és járulékköteles. Mindebből következően jelenleg az esetek többségében csak akkor adómentes a borravaló, ha azt a vendégek közvetlenül a pincéreknek, felszolgálóknak adják oda készpénzben.
Itt fordulat a magyar lakáspiacon: hiába a mélyrepülés, ezeken a helyeken hirtelen beindult a pörgés
2026 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok alapján 10,7, a munkanaptényezővel kiigazítva 6,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Augusztustól érvénytelenné válik egy fontos okmány: sok magyar csak későn szembesülhet a változással
A régi, könyv formátumú személyi igazolványok augusztus 3-án érvényüket vesztik, cseréjüket mielőbb érdemes elindítani.







