A Mol jelentős előrehaladást ért el a százhalombattai Dunai Finomító tűzkárt szenvedett AV3 üzemének helyreállításában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 193,44 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 72 288,23 pontos történelmi csúccsal zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.
Egész nap csökkent a BUX, amely végül zárás előtt tudott visszakapaszkodni a kedvező nemzetközi hangulat hatására Szemán Péter az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. Az elemző arra is kitért, hogy míg a kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően a BÉT-en a Mol és a Richter árfolyama emelkedett, addig profitrealizálás miatt az OTP jegyzése gyengült.
A Mol 22 forinttal, 0,76 százalékkal 2900 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,38 százalékkal 18 255 forintra csökkent, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,38 százalékkal 1040 forintra esett, forgalma 333,0 millió forint volt.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,15 százalékkal 9690 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6510,46 ponton zárt hétfőn, ez 21,66 pontos, 0,33 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







