7 °C Budapest
Smuggled cigarettes on polish - russian border crossing point at Bezledy, Poland.

Ez a bagó nem ment tovább: román férfit fogtak el, aki Londonba vitte volna a cigit

2024. június 10. 12:31

Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei.

A pénzügyőrök egy román kisbuszt állítottak meg az autóúton. Az utasokkal tele jármű Romániából tartott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A járőrök az autó átvizsgálása előtt nyilatkoztatták a sofőrt és utasait arról, hogy szállítanak-e cigarettát, amelyre egyhangúan nemmel feleltek.

Az egyenruhások az összes útiholmit megnézték: először egy sporttáskában és egy hátizsákban találtak negyven doboz cigarettát, majd két hatalmas bőröndben további kétezerharminc különféle márkájú dohányárut. Az illegális csomagok egy 56 éves férfihoz tartoztak, aki azt mondta, hogy a füstölnivalót Romániában vásárolta, majd Londonban akarta eladni. Repülőgéppel szeretett volna odajutni, az árut pedig egy török férfi vitte volna busszal.

A pénzügyőrök a 2070 doboz, több mint négymillió forint értékű magyar zárjegy nélküli cigarettát lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indítottak eljárást. A férfi, akár hatmillió forint bírságra is számíthat. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
ChikansPlanet  |  2025. december 5. 09:23
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer ha...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?