A francia legenda fejsérülést szenvedett, mikor egy maszkos banda kirabolta svájci otthonát.
A költségvetésnek több mint félmilliárd forint kárt okozó számlagyárat működtető bűnszervezeten ütöttek rajta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei.
A vámhivatal pénteken a Facebook-oldalán tudatta, hogy a gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A zalai nyomozók által irányított nagyszabású akcióban egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és a Bevetési Igazgatóság járőrei.
A tájékoztatás szerint a szervezet egy számlagyárként funkcionáló céghálózatot működtetett azért, hogy az általuk biztosított fiktív számlákkal megrendelőik jogosulatlanul csökkenthessék a valós tevékenységük után felmerülő adófizetési kötelezettségüket. A kibocsátott számlák különböző tevékenységekről szóltak, részben vasútvonalakhoz kapcsolódó építési és szerelési munkákról, másrészt számítástechnikai szolgáltatások nyújtásáról. Azt írták, a bűnözői csoport tagjai rokoni, illetve baráti szálakkal kapcsolódtak egymáshoz. Az elkövetők között volt, aki stróman ügyvezetőként vitt egy-egy céget, és a banki műveleteket intézte, mások a fiktív számlák kiállítását végezték, vagy egyéb adminisztrációs tevékenységet hajtottak végre.
A bűncselekmények tényleges haszonélvezői a számlagyár "megrendelői", a gazdasági élet aktív szereplői voltak, akik jó nevű cégek magas státuszú cégvezetőiként ismertek. A fiktív számlákért cserébe jelentős pénzösszegek kerültek a bűnszervezethez is - ismertette a vámhivatal.
A vagyonbiztosítási intézkedésekkel a költségvetést ért vagyoni hátrány teljes egészében megtérült. A pénzügyi nyomozók ingatlant vettek zár alá, készpénzt és valutát, bankszámlapénzt foglaltak le, illetve a bűnszervezet egyik tagjától kriptovalutát is elvontak. Tudatták azt is, hogy "a pénzügyőrök a speciális szaktudással rendelkező bűnügyi és IT munkatársaik segítségével a helyszíneken felkutatták a fizikális és virtuális kriptovaluta-pénztárcákat, majd az azokon tárolt többféle kriptovalutát, a NAV külön erre a célra létrehozott kriptovaluta-pénztárcájába helyezték". Az egyik cégvezetőnél a vagyonbiztosítás kiterjedt - az otthonában egyébként legálisan tárolt - nagy értékű fegyverekre is, ahol egy tetemes arzenált foglaltak le a pénzügyőrök - fűzték hozzá.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A vámhivatal kitért arra is, hogy a bűnbanda tagjai közül többeknél kábítószergyanús anyagot is találtak az intézkedések során, emiatt velük szemben az illetékes rendőrkapitányságok büntetőeljárást indítottak. A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folytatott nyomozás során a pénzügyőrök a bűnszervezet két tagját őrizetbe vették, a Zalai Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat. A NAV munkatársai 21 gyanúsítottat hallgattak ki. A bűnszervezet felszámolásán a NAV bűnügyi és bevetési állományából 205 pénzügyőr dolgozott - írta a vámhivatal.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








