A Pénzcentrum 2026. április 11.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, az EuroJackpot nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Januártól akár már tíz százalék önrésszel is felvehetnek hitelt az első lakásukat vásárlók a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint.
Januártól az első lakásukat vásárló fiataloknak elég lesz a lakáshitelükhöz 10 százalék önrészt felmutatni, ha ehhez a bankjuk is hozzájárul - derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A módosítás szerint a lakóingatlan értékének 90 százalékát is elérheti az építésre vagy vásárlásra nyújtott lakáshitel összege.
Fontos kritérium, hogy a hitelt igénylő személy és az adóstársak a hitelkérelem benyújtásának napjáig nem szabad betöltenie a 41. életévüket, illetve hogy az ügyfelek ne rendelkezzenek 50 százaléknál nagyobb tulajdonrésszel más ingatlanban. Ez alól kibúvó, ha valakinek lakása van ugyan, de azon másnak is van haszonélvezeti joga. Erről a hitelnyújtó pénzintézet az ügyfél, illetve adóstársak esetén az írásbeli nyilatkozatuk és az ingatlan-nyilvántartás adatai alapján győződik meg.
A rendelet az új szabály meghatározza egyébként a lakás fogalmát is, eszerint „a lakhatás feltételeinek megfelelő, az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel.”
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








