A kínai technológiai óriás ugyanis megerősítette, hogy 2027 második felében kezdi meg járművei forgalmazását a kontinensen.
A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon hozza létre első közös európai gyárát - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter videóbejegyzésében közölte, az LG az elektromosautó-ipar egyik vezető beszállító vállalata, a Magna pedig a világ egyik talán "legdiverzifikáltabb" autóipari beszállítója, a kettőjük vegyesvállalata, az LG Magna úgy döntött, hogy az első európai gyárát Magyarországon építi fel.
A 20 milliárd forintos beruházás Miskolcon valósul meg és 200 új munkahelyet teremt, a kormány ehhez hatmilliárd forintos támogatást biztosít - ismertette a miniszter. Szijjártó Péter elmondta, hogy a gyárban elektromos autók különböző berendezéseit és alkatrészeit, az elektromos motorok különböző elemeit, valamint fedélzeti töltőket és invertereket fognak gyártani. A beruházás még tovább erősíti Magyarország szerepét az elektromosautó-ipari átállásban, és segít abban, hogy a rendkívül nehéz nemzetközi gazdasági körülmények dacára a magyar gazdaság a következő időszakban is növekedési pályán tudjon maradni - hangoztatta a miniszter.
Hozzátette, a beruházással ahhoz is közelebb kerül az ország, hogy ne csak megdőljön a tavalyi év 6,5 milliárd eurós beruházási rekordja, hanem annak dupláját, 13 milliárd eurós beruházási értéket tudjon felmutatni év végére. "A következő években a világgazdaságot az elektromosautó-ipar fogja leginkább alakítani, az elektromos alapra történő átállása az autóiparnak el fogja dönteni, hogy mely országok tudnak profitálni majd az új világgazdasági korszakból, mely országok tudnak profitálni abból, hogy a világgazdaság legjelentősebb iparága forradalmi változásokon megy majd keresztül" - fogalmazott a miniszter.
Kiemelte, Magyarország ebben a versenyben eddig a legjobbak között szerepelt, hiszen az elektromosautó-ipari átállás egyik globális éllovasává vált, sorban jönnek Magyarországra az elektromos autókat, illetve azok akkumulátorait gyártó beruházások, ezáltal garanciát kap az ország arra, hogy a magyar gazdaság a következő években is növekedési pályán tud maradni.
Súlyos krízis közeleg, erre nem vagyunk itthon felkészülve: elképesztő számok érkeztek a családokról
2026 júliusában 6197 gyermek született, és 8896 fő halt meg.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







