Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
Az Európai Unió egy új, elrettentő erejű kereskedelmi védelmi eszköz kidolgozásába kezdett, amellyel egy esetleges gazdasági támadás esetén teljesen lezárhatná belső piacát az olyan rivális hatalmak elől, mint Kína. Ezzel párhuzamosan Brüsszel már vizsgálja az importadatokat, hogy szükség esetén kvótákkal védje meg a leginkább veszélyeztetett ágazatokat - írta meg a Portfolio.
A brüsszeli csúcstalálkozón az uniós vezetők arra kérték az Európai Bizottságot, hogy még az idén dolgozza ki és mutassa be az új eszközre vonatkozó javaslatát, a tényleges tárgyalások pedig a tervek szerint jövőre kezdődnek meg.
Az új mechanizmus egyfajta "másodcsapási képességként" működne, hiszen elsődleges célja a megelőzés, vagyis a kereskedelmi partnerek visszatartása egy esetleges kereskedelmi háború kirobbantásától. Emellett a Bizottság decemberre egy másik, az ellátási láncok diverzifikálását szolgáló tervezettel is készül, amelyet a soron következő uniós csúcstalálkozó elé terjesztenek majd.
Peking korábban már egyértelművé tette, hogy megtorló intézkedésekkel válaszol, ha az EU új védelmi eszközöket alkalmaz, vagy diszkriminatív korlátozásokat vezet be a kínai vállalatokkal szemben. Brüsszel azonban már most konkrét lépéseket tesz az európai ipar védelmében, és megkezdte a kereskedelmi adatok elemzését, hogy időben észlelje az import hirtelen megugrását. Ez a folyamat jelenti az első lépést afelé, hogy az unió újabb szektorokban korlátozza a Kínából és más harmadik országokból érkező áruk beáramlását.
Az uniós kereskedelempolitikáért felelős Bizottság jelenleg is több kritikus területet, köztük a vegyipart és a gépgyártást vizsgálja. Amennyiben egy adott szektorban az áruforgalom ugrásszerű növekedését tapasztalják, a testület azonnali védintézkedéseket, például behozatali kvótákat alkalmazhat az importvolumen korlátozására és az európai piac stabilitásának megőrzésére.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







