Pogátsa Zoltán: Azonnal le kéne állni azzal, hogy több gyerekre van szükség

Pénzcentrum: Július első felében úgy nyilatkozott, hogy bár eredetileg egyáltalán nem volt irreális cél, hogy az év végéig egy számjegyű legyen a hazai infláció, azonban a legutóbbi kormányzati intézkedések miatt mégis kétségei keletkeztek azzal kapcsolatban, hogy ez megvalósulhat. Most, másfél hónap elteltével hogyan látja ezt a kérdést?

Dr. Pogátsa Zoltán: Ugyanúgy látom. Hogyha semmi sem történt volna, akkor teljesen reális cél lett volna. Szimpla matematika: ha tavaly év közepén ugrott meg az infláció, akkor a sima bázishatás miatt idén le kellett volna jönnie a második félévben. Azóta viszont volt néhány, a költségvetés stabilizálását célzó intézkedés, melyek nagyjából most gyűrűznek be, és tovább emelik az árakat. Például augusztus 1-jével lettek kivezetve az ársapkák, most látjuk majd, hogy ennek a hatása érvényesül-e vagy sem. Új adóterhek is vannak, amiket érvényesíteni fognak az árakban. Óriási kérdés a második félévben a nyugdíjak rendezése is. Továbbra is óriási a hiány a költségvetésben, ezért várható, hogy a második félévben is lesznek további korrekciók. Ha ezek például adóemelések formájában öltenek testet, akkor azt egy az egyben áthárítják a cégek a lakosságra. Nem csak a szupermarketekre kell gondolni, hanem egészen más területeken is, például a biztosításoknál láttunk ilyet, de egy csomó más helyen is. Úgyhogy azt most konkrétan nem merném megjósolni, hogy lemegy-e az infláció 10 százalék alá vagy sem, de ugyanez a helyzet továbbra is. Az alap trend lefelé tartó, és ezen emelget a kormányzat a költségvetési stabilizációs lépéseivel.

Augusztus 18-i rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök jóval optimistább volt, ő majdhogynem biztosra mondta, hogy valamikor október és december között 10 százalék alá megy az infláció. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy ez még mindig magas, ezért jövőre 5-6 százalékra szeretnék azt leszorítani. Ön szerint ez megvalósítható?

Nagyon sok múlik azon, hogy hogyan alakulnak a költségvetési folyamatok, ez pedig nagyon nagy részben attól függ, hogy hogyan alakul a GDP. Van egy régi magyar film, amikor egy faluban ásnak egy gödröt, és rájönnek, hogy ott van egy nagy adag sitt, amivel kell valamit kezdeni, ezért ásnak egy másik gödröt, amibe belerakják a sittet, de akkor megint kell egy gödör... És így tovább. Ez történik most a magyar gazdaságban is. Indul a dolog a gázárak emelkedésével, ami egy hatalmas lukat vág a költségvetésben, ez átgyűrűzik az euróárfolyamba, ami nagy hatással van az inflációra. Az árfolyamot próbálják kezelni azzal, hogy az egekbe emelik a kamatokat, tehát gyűrűzik tovább a dolog a kamatpolitikába, ez viszont leállítja a hitelezést, recesszió lesz, ami visszaüt az adóbevételek csökkenése miatt a költségvetési politikában. Így azt is kezelni kellett valahogy, lesz belőle megszorítás.

Amikor a kormány stabilizál, ez tovább emeli az inflációt, ezért az emberek nem fogyasztanak, ez pedig recessziót okoz. Ekkor a kormányzatnak kellene valamit kezdenie a recesszióval, ezért az állam elkezd hitelezni, míg a magas kamatok miatt a magánszektorban leáll a hitelezés. Az állam hitelezése viszont tovább emeli a hiányt a költségvetésben. Folyamatosan pakoljuk a sittet az egyik gödörből a másikba, és azért nehéz megjósolni, hogy jövőre mi lesz, mert négy negyedév óta recesszióban vagyunk, és nem látom, hogy a fogyasztás emelkedne. Az embereknek elfogytak a megtakarításaik, így a hazai fogyasztás emelkedése szerintem nem fogja kihúzni Magyarországot a recesszióból.

Mi az, ami mégis kihúzhatna minket a gödörből?

Továbbra sem látjuk, hogy megkapnánk az uniós pénzeket, ami egy óriási löket lenne, ha ez a GDP 3,5 százalékát is elérő, vissza nem térítendő pénz bekerülne a gazdaságba. Az exportpiacaink is egyre inkább kezdenek rossz helyzetbe kerülni. Hogy ebből a helyzetből mi húzna ki minket, ezt nem látom. A költségvetésben további stabilizációk lesznek, ha nem adják oda a nyugdíjasoknak a pénzt, akkor pláne igaz, amit mondtam, hogy a fogyasztás nem fog megugrani. Nyilván, ha miniszterelnök lennék, én is optimista dolgokat próbálnék sugallni egy ilyen interjúban, ez a feladata egy politikusnak, de konkrétumot egyelőre nem tudok mondani, amiért kikerülnénk ebből a helyzetből.

Ami még ki tudna húzni minket, ha a magángazdaságban beindulnának a beruházások, csakhogy egyelőre ez sincs, mert 15 százalékos kamat mellett nem lehet hitelezni. De ha meg a jegybank lejönne a kamatszinttel, akkor az árfolyam gyengülne ismét. Talán egy dinamizáló tényező van, a nagy beruházások elindulása, mondjuk a debreceni BMW és az akkumulátorgyárak, Paks stb. Talán 2024 második felében ha megkezdődik ezeknek az építésük majd a termelés, az megtolja kicsit a gazdaságot, talán ez lehet az a löket, ami kiemelhet minket a gödörből.

A már említett rádióinterjúban arról is beszélt a miniszterelnök, hogy szeretne egy „pozitív nullát” kihozni az év végéig, ami alatt azt értette, hogy olyan mértékű reálbéremelés a cél, amely ellensúlyozni tudná az első félév során tapasztalt reálbércsökkenést. Elképzelhetőnek tartja, hogy az év hátra lévő részében ilyen mértékben meg lehessen emelni a béreket?

Minden országban van egy profit/bér arány a GDP-ben. Ez az arány Magyarországon úgy néz ki, hogy 47 százalék a bér és a többi profit, míg mondjuk Hollandiában 60 százalék fölött van a bér. Ha valaki akarna béreket emelni Magyarországon, a profit kárára ezt megtehetné. Az elmúlt években jelentős mértékben az okozta az inflációt, hogy a profitok rettentően elszaladtak. Egy csomó cég masszívan nyereséges a jelenlegi magas infláció mellett is.

Ha arra törekszik az ember, hogy nagyobb legyen a fogyasztás – amit egyrészt akarhat politikai megfontolásból, hiszen szeretné stabilizálni a helyzetet; másrészt általában méltányossági alapon, hogy ne nyomorogjanak az emberek; vagy egyszerűen gazdaságstratégiai alapon, hogy beindítsam újra a gazdaság növekedését -, akkor ennek az egyik lehetséges módja, ha ezt az irtózatosan a profit felé eltolódott arányt kicsit visszatolnánk a bérek irányába.

A kormányzat ezt többféle módon meg tudja csinálni. Egyrészt támogathatja a szakszervezeteket, amik a magánszektorban így kiharcolhatnának magasabb béreket. A másik, hogy nagyon sok az állami alkalmazott, akiknek a mostani költségvetésben csökken a reálbére, pedig ehelyett adhatnának nekik egy reálbéremelést. Tehát a kormánynak lenne módja arra, hogy serkentse a fogyasztást azzal, hogy az infláció által elvitt vásárlóerőt kicsit kompenzálná a bérek emelésével.

A covid előtti években valóban jelentősen nőttek a reálbérek, sok magyar érezhette azt, hogy olyan ütemben nőtt az életszínvonala, ami előtte nem volt jellemző ebben az országban. Rövid távon megvannak az alapjai egy ehhez hasonló újabb felfutásnak?

Így van, teljesen ez történt, 2014-19 között évről évre 7-8 százalékos reálbér-emelkedés volt a magyar gazdaságban, ilyen nagyon régen nem volt előtte. Ennek most kb. 40 százalékát vitte el az infláció. Nem a CPI-t kellene nézni, mert abban benne van minden, hanem konkrétan a fogyasztók inflációját, abban meg ugye felülsúlyozódik az élelmiszer, ahol 45 százalékos volt a pénzromlás mértéke.

Hogy mi tudja javítani a helyzetet? A fogyasztást kétféleképpen tudják növelni. Az egyik a foglalkoztatás bővítése, ebben elég sikeres volt a Fidesz. 2010-23 között gyakorlatilag 400 ezer munkahely létrejött piaci alapon is, de ezeknek a nagy része alacsony hozzáadott értékű munkahely. Ezért nem nagyon nőtt a termelékenység, mivel alapvetően olyan emberek kerültek be a munkapiacra, akik korábban nem voltak ott. Most meg már eljutottunk oda, hogy az a probléma, hogy nincs elég ember, és ezért hozzuk be a filippínókat és az indiaiakat.

Ez alapvetően nem baj, viszont ha növelni akarjuk a béreket, akkor egy olyan stratégiára lenne szükség, mellyel sikerülne kilábalni a közepes fejlettség csapdájából. Ezt egyébként a kormány felismerte, de tenni még nem tett ellene. A témával foglalkozó irodalom – minekután körüljárja, hogy mi ez a jelenség – a következő fejezetben leírja, hogy onnan úgy lehet kikerülni, hogy az ember beruház a humántőkébe, a technológiába, a magasabb hozzáadott értékbe.

Tehát lehetséges egy újabb felfutás, de ahhoz olyan lépésekre van szükség, melyek segítenek kikerülni a közepes fejlettség csapdájából?

Így van. Abból pedig csak azok az országok tudtak kilépni, melyek a már említett módon jártak el. Ilyenek a távol-keleti tigrisek, Izrael, Írország, akik a GDP-jük 3-5 százalékát rakják bele a technológia fejlesztésébe. Izraelben 5 százalék a K+F, de Japánban is 3, és az oktatási rendszereik a legjobbak között vannak. Az, hogy Magyarországon nincs oktatási miniszter, hogy az EU-tól várjuk a tanárok bérének a rendezését, ez teljesen szembemegy azzal a stratégiával, ami a kilábaláshoz szükséges lenne. Akkor lehetne béreket emelni, ha magasabb hozzáadott értékű, magas technológiájú, saját tulajdonú magyar cégek lennének, ehhez viszont a társadalomnak az elamortizálódott humántőkéjét kellene felfejleszteni. A legkülönbözőbb tudásokkal van a baj, a nyelvtől az IT-n keresztül a szakmai tudásig.

Ez a modell, amit a Fidesz jól csinált az elmúlt 10 évben, hogy tudniillik alacsony hozzáadott értéken hozott be embereket a gazdaságba, mostanra beragadt. Tulajdonképpen még ez a debreceni ügy is ilyen, hogy behozunk embereket akkumulátort meg autót gyártani. Ez egy extenzív növekedés, de most már intenzív növekedésre lenne szükség, ennek kellene megalapozni a jövőjét. Ezt úgy lehetne például, hogy rendezzük a tanárok bérét, sokkal többet invesztálunk a K+F-be, ez pörgetné a gazdaságot is. Szingapúr vagy Dél-Korea évtizedek alatt érte el a bérek radikális emelkedését, előbbiben volt olyan, hogy egy évtized alatt megduplázták a béreket, de ehhez az kellett, hogy brutálisan invesztáljanak a humántőkébe. Ez az egymilliárd dolláros kérdés Magyarországon, hogy a kormányzat ezt miért nem hajlandó csinálni.

Az év elejétől kezdve erősen visszaestek a fogyasztási adatok. Augusztusban még mindig csökkent a fogyasztás, ugyanakkor a csökkenés mértéke enyhülni látszik. Hogyan kell értelmeznünk ezeket az adatokat?

Ez megint bázishatás. Ha az emberek már csökkentették a fogyasztási szintjüket, akkor az éves összehasonlító adatok egy idő után ehhez fognak hasonulni, így idővel automatikusan leáll a zuhanás, mert tavaly még megvettem azt a sajtot, amit idén már nem veszek meg. A következő évben már ahhoz hasonlítok, hogy tavaly sem vettem meg azt a sajtot. A további zuhanás azt jelentené, hogy még valami egyéb terméket sem veszek meg, de remélhetőleg ilyen már nem lesz. Ameddig magas az infláció, addig igen, mert viszi el az emberek pénzét, de ha sikerülne az inflációt kordában tartani, akkor egy idő után megállna a fogyasztás csökkenése. De nekünk arra lenne szükségünk, hogy növekedjen a fogyasztás, hogy a gazdaság szereplői számára legyen kereslet.

Ugyanakkor vannak olyan mutatók, amikben nem állunk rosszul. Alacsony a munkanélküliségi ráta, a nem teljesítő hitelek aránya nem ugrott meg egyelőre. Van még olyan mutató, amiben hasonlóan jól állunk?

Szerintem is van néhány adat, amiben jól állunk. Érdekes módon most már az államadósság is jó adatnak számít nemzetközi összehasonlításban, a 75-80 körüli számmal inkább az alacsony oldalon vagyunk. Őszintén szólva én akár abba az irányba is elmennék, hogy például csinálhatna Magyarország egy óriási épületszigetelési programot, amivel keresletet élénkítene. Ezt a jegybank kamatmentesen meg tudná finanszírozni. Energetikailag hamar megtérül, növeli a függetlenségünket, munkát ad, javítja a családok megélhetését, szebbé teszi a városainkat.

De ha a hagyományos modellben gondolkodunk, és nem kamatmentesen csinálja a jegybank, hanem kibocsátanak hozzá állampapírokat, akkor mi van? Felmegyünk 75-ről 85-re, de egy kicsit beindítottuk a gazdaságot. Az is fontos, hogy ez a görcsös ragaszkodás az alacsony államadóssághoz szerintem teljesen kontraproduktív, visszafogja a gazdaságstratégiát. Persze egy ilyen programnak az lenne a veszélye, hogy akkor elkezdenek még stadionokat építeni. Nyilván értelmes beruházásokra kellene fordítani ezeket a forrásokat, de még ezzel is fel lehetne pörgetni a gazdaságot.

Nyilván az nagyon ritka, hogy az összes mutató rossz. Ami rossz, az a magas infláció, a magas államháztartási hiány, a recesszió, ezek eléggé kardinális mutatók. De a foglalkoztatás jelentősen javult, a külföldi működőtőke-beáramlás is jelentős pozitív mutató.

Érdekes, amit az államadóssággal kapcsolatban mondott, hiszen régen sok szó esett arról, hogy túlságosan magas a magyar államadósság mértéke.

10-15 évvel ezelőtt az államadósság nagyságrendileg ugyanennyi volt GDP arányosan. Akkor ez még magasnak számított, csakhogy a világ elment közben mellettünk, és ez ma már nem számít annak. Azt mondják, hogy azért nem szabad magas államadósságot csinálni, mert akkor magas lesz az alapkamat, de itt van Magyarország 75 százalékkal, 15 százalékos kamattal, és ott van Japán 245 százalékkal, 0 körüli kamattal.

A kamatszint nem az államadósságtól függ, hanem attól, hogy mennyire hihetünk abban, hogy egyrészt a kormányzat betartja a szavát, másrészt a gazdaság ki tudja termelni. Hogy az államadósság olyan dolgokra megy-e el, amik hosszabb távon megtérülnek. Saját valutájában eladósodva egy állam soha nem tud csődbe menni. Magyarországon ez a probléma, hogy nem abba rakjuk a pénzt, ami megtérül, hanem olyanokba, ami nyers presztízs. Egy atlétikai vb soha az életben nem fog megtérülni.

Most is említette az épületszigetelési programot, mint megvalósítandó célt. Erre tud mondani nemzetközi példákat, ahol esetleg olyan nagyarányú programok kerültek megvalósításra, mint amilyenre itthon is szükség lenne?

Itt van a szomszédban Ausztria, ott négyszer annyi lakást újítanak fel évente, mint Magyarországon.  Ez millió szempontból megéri. Munkahelyet teremt, hazai kkv-k csinálják, az elmaradottabb térségekben is lehet csinálni, szebb lesz tőle az ország. Magyarországon még bőven vannak olyan épületek, amelyek a második világháborús nyomokat viselik magukon. Ideje lenne ezeket már újraszigetelni. Energetikailag sokkal jobb lenne, nem menne ki a hő kétharmada, kevesebb gázt kellene importálni, komfortosabb lenne a lakás a családoknak. Jelenleg az átlagos magyar épületből a hő kétharmada azonnal kimegy, az utcát fűtjük. Közben megpörgetné a fogyasztást is. Hosszú listám van arra, hogy milyen pozitív hatásai lennének egy ilyen programnak.

Nemrég megjelent Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című könyvének egyik nagyon fontos meglátása, hogy egy fenntartható gazdaság nem növekedhet. Ugyanakkor az egyik leggyakoribb érv a növekedés mellett, hogy akkor tudjuk a szegénységet felszámolni, ha egyre nagyobb tortát sütünk, hiszen akkor több és nagyobb szelet osztható szét. Egy olyan gazdaság esetén, ami nem növekszik, megoldható, hogy megoldjuk a szegénység jelentette problémát?

Először is szögezzük le, hogy az, hogy a nagyobb tortából tudunk adni a szegényeknek, 30-40 éve nem igaz, merthogy az történik, hogy a torta növekményét szinte teljes egészében elviszi a felső 1 százalék. A középosztályok minimálisan részesültek ebből, a lent élőknek meg kevesebb is jutott, annak ellenére, hogy nőtt a torta. A másik, hogy persze jó lenne, ha tudnánk folyamatosan növelni ezt a tortát, csakhogy a világon semmi nem nő folyamatosan – ahogyan például Vaclav Smil cseh-kanadai klímatudós is mondja. Sem a természetben, sem az emberi társadalmakban nem tudunk olyan példát mondani, ami örökké növekedne. Ön is nőtt, amíg tinédzser nem lett, aztán abbahagyta a növekedést. A torta sem fog egy idő után tovább nőni, mert nem fog beférni a konyhába vagy a hűtőbe. Ezt sokan nem gondolják végig. Egy kis tortát lehet nagyobbra sütni, de olyan nincs, hogy 5 kilométeres tortát akarok a családomnak szétosztani. Ez egy marhaság. A véges Földön nem lehet a végtelenségig növelni a gazdaságot.

Az volt a konszenzus, hogy a növekedés elfedi az elosztási kérdéseket. Ha nincs növekedés, nyilván sokkal jobban fókuszba kerülnek az elosztási kérdések. Ez arról szól, hogy ne az legyen, hogy az 1 százalék benyúl a hűtőbe, és elviszi a torta nagy részét, hanem egy kicsit többet kell adni a többieknek. Persze ehhez az is kell, hogy ne növeljük tovább a családot. Most is az a problémánk, hogy 8 milliárdan vagyunk, míg a Föld eltartóképessége nagyjából 4 milliárd. A család kétszer akkora, mint kéne, és még tovább növeljük a gyerekek számát. Az ENSZ úgy saccolja, hogy idővel 10,5 milliárdan is leszünk.

Magyarul, nem tudjuk tovább növelni a tortát, de továbbra is egyre több a gyerek, így még kevesebb fog jutni egy-egy ember számára. Azonnal le kéne állni azzal, hogy azt sugallják, hogy több gyerekre van szükség. Éppen ellenkezőleg, az emberiségnek csökkenni kellene. Radikálisan újra kell gondolni a torta brutálisan egyenlőtlen elosztását, és akkor lehetne emberhez méltó szeletet adni mindenkinek. Nyilván nem élhet mindenki úgy, mint Elon Musk, de egy emberhez méltó, tisztességes életet, ami a nemzetközi boldogságindexek szerint nyugodt, biztonságos megélhetést jelent, azt lehetne biztosítani mindenki számára.

Ez hogyan nézne ki a gyakorlatban? Egyszerűen azt kéne mondani az embereknek, hogy aki eddig rengeteget fogyasztott, az mostantól fogyasszon kevesebbet? Vagy arról lenne szó – és a nem növekvő gazdaságból inkább így tudom elképzelni, de javítson ki, ha rosszul gondolom -, hogy a már meglévő javakból is el kéne venni? Ha erről van szó, akkor hogyan oldható meg ez az újraelosztás úgy, hogy elkerüljük azokat a társadalmi tragédiákat, melyeket a 20. század során már megtapasztalt az emberiség?

Ez egy nagyon jó kérdés... Ma globálisan a felső 10 jövedelmi százalék produkálja az üvegházhatású gázkibocsátás felét, a felső 20 százalék a kétharmadát. Ez nyilvánvalóan nem igazságos. Teljesen jogosan merül fel, hogy ebből az következik-e, hogy valamilyen diktatúrát kell csinálni, mint a szovjet vagy a náci rendszerek, amikor jöttek bőrkabátos emberek kalasnyikovval és elvették az ember vagyonát. Nem erről van szó, hanem olyan szabályozást kell bevezetni, amivel az újraelosztásnak van demokratikus formája. A nyugat-európai jólléti államok nem voltak diktatúrák, de masszív újraelosztás volt. Mondok egy példát. Az Egyesült Államokban a második világháború végén 92 százalékos felső szja-kulcs volt. Nagyon nehezen lehet ezt itthon elképzelni, amikor Magyarországon 15 százalékos kulcs van. És nem az történt, hogy Roosevelt elnök kiküldött verőlegényeket, hogy vegyék el a gazdagok vagyonát, hanem magas volt az örökösödési adó. Vagyonadó, globális minimáladó, hogy ne lehessen offshore-ba rejteni a pénzeket. Ez teljesen demokratikus módon, adókkal megvalósítható.

Más dolgokat tilthatna is az állam. Én például betiltanám az SUV-kat, az egy zsákutca. Ez nem új dolog, most is rengeteg szabályozás van érvényben a környezetkárosító dolgok betiltására. Az állam jelenleg is folyamatosan csinál ilyeneket. Nem lehet például marihuánát árulni, cigarettát ellenben lehet. Valahogy ezt eldöntöttük. Nem biztos, hogy ez jó dolog, de az állam folyamatosan tilt dolgokat, másokat megadóztat. Baromi magas adó van az alkoholon meg a cigarettán, de azokat lehet árulni. Ezek demokratikus körülmények között működő szabályozó, újraelosztó intézkedések. Mondok egy másik példát. A globális olaj- és gázipari cégek bizonyított tartalékai meghaladják azt, amit valaha elégethetnénk. Ennek ellenére az OECD-kormányok évről évre a GDP 4 százalékával támogatják nettóban ezeket a cégeket, hogy újabb lelőhelyeket fedezzenek fel.

Ezt például biztos, hogy abba kéne hagyni. Ha ezt a pénzt zöld átmenetre költenénk, sokkal előrébb lennénk. Ez egy újraelosztás, mert ugye jelenleg ez a pénz tulajdonképpen a fosszilis cégek tulajdonosainak a zsebébe megy, amúgy értelmetlenül és károsan. Tehát itt nem arról beszélünk, hogy akkor kimegy a KGB és elveszi az Exxon vagyonát, hanem arról, hogy egy tollvonással kiveszem a költségvetésből ezeket a teljesen káros támogatásokat és odaadom a zöld energiának.

Végül még az a kérdés merült fel bennem, hogy mit tehet a környezetszennyezés ellen egy olyan kis ország, mint Magyarország? Hiszen ez a mostani válság is azt mutatta meg, hogy teljesen ki vagyunk téve a nagy világfolyamatoknak.

Én azzal nem értek egyet, hogy mi feltétlenül ki kell legyünk szolgáltatva. Azért vagyunk kiszolgáltatva, mert magunkat kiszolgáltatjuk. Orosz gázzal próbáltuk megoldani az energetikánkat szinte teljes egészében, ráutalódtunk egy külső szereplőre. Ha Magyarország elkezdte volna a zöld átmenetet 20-30 évvel ezelőtt, amikor ideje lett volna rá, akkor most nem kerültünk volna ilyen helyzetbe. A napenergia a legjobb példa rá, hogy elkezdtük, és ma már brutális mértékben képesek vagyunk hasznosítani. Emlékszünk arra, amikor arról pampogtak emberek, hogy Magyarországon nincs elég nap, most meg azt látjuk, hogy elképesztő mennyiségű villamosenergiát tudunk termelni. Ugyanez megy a széllel, hogy nincs elég szél. Rengeteg térkép mutatja azt, hogy igenis van elég szél, van geotermikus energia, lehet szigetelni az épületeket. Ha 15-20 évvel ezelőtt ezeket megcsináltuk volna, akkor a tavalyi válság messze nem érintette volna ennyire súlyosan az országot.

Az volt a logika, hogy felment a gáz ára 50 euróról 340-re, a magyar költségvetésben az energiaimport aránya hirtelen felment 2-3 százalékról 12-re. Az a legnagyobb baj, hogy nincsen gazdasági autonómiánk. Nem azt mondom, hogy lépjünk ki a globalizációból, mert nyilván ezt senki sem tudja megtenni, de nem is kell ennyire kitettnek lenni. Magyarország az egyik legkitettebb ország.  Ennél sokkal magasabb szintű autonómiára lehetne szert tenni, például magasabb tudásszinttel és magasabb energetikai önellátással. Ez az ország masszívan képes lenne energetikai önellátásra. Paks ebből a szempontból nem jó megoldás, mert nekünk nincs nukleáris fűtőelemünk. Azt ugyanúgy importálni fogjuk, mint a gázt. Adott esetben ugyanilyen helyzetbe tudunk kerülni. Egy energetikailag valódi autark gazdaságra lenne szükség, de összeurópai szinten: ha mindenkinek a háztetőjén ott lenne a vízmelegítő, a napelemek, ott lennének a geotermikus fűtések, nem pazarolnánk az energiát, hanem szigetelnénk a házainkat, nem engednénk az SUV-kat, hanem normális közösségi közlekedést csinálnánk, lenne vasúti rendszerünk, ami most éppen összeomlik.

Tehát a minél nagyobb arányú önellátás lenne a cél. Számomra nyilván a zöld megközelítés a szimpatikusabb, de ugyanezt el tudom énekelni konzervatívban is. Egy nemzeti konzervatív ideológia ugyanígy el tudja mondani, hogy legyünk a saját magunk urai. Szerintem ebben nemzeti konszenzust lehetne találni, hogy ne legyünk kiszolgáltatottak.

Fotó: MTI Fotó, Szigetváry Zsolt (2015)