Most érkezett! Fegyveres támadás érte a MOL olajkútját

Most érkezett! Fegyveres támadás érte a MOL olajkútját

2023. május 23. 09:00

Militáns iszlamisták támadták meg a Mol egyik pakisztáni olajkútját. Az első értesülések szerint négy rendőr és két őr a támadás áldozatául esett.  

Iszlamista fegyveresek kedden megrohamoztak egy földgáz- és olajkitermelő üzemet Pakisztán északnyugati részén, megöltek négy rendőrt és két biztonságiőrt - írja a Reuters. A nagyjából 50 fegyveres által elkövetett támadás a MOL Pakistan Oil and Gas Company által működtetett üzemben történt Hangu körzetben, az afgán határ közelében.

A támadást eddig egyetlen csoport sem vállalta magára, és a cég sem kommentálta az eseményeket. A Portfolio összesítése szerint a különböző militáns csoportok, köztük a pakisztáni tálibok, évek óta az északnyugati régió távoli hegységeiből irányítják tevékenységüket, és támadásokat indítanak a biztonsági erők, valamint az infrastruktúra ellen az állam elleni hadjáratukban részeként. Vélhetően ennek része a Mol üzemét ért támadás is.

A rendőrség szerint a fegyveresek két kutat - az M-8 és az M-10 kutat - vették célba nehézfegyverekkel, köztük rakétavetőkkel.

Az M-8-as kút biztonsági őrei visszaverték a terroristák támadását, de az áldozatok az M-10-es kútnál voltak

- mondta Irfan Khan rendőrségi tisztviselő.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az biztos, hogy a MOL-nak érzékeny pontja a pakisztáni kút: A Mol csoportszintű átlagos napi szénhidrogén termelése az idei első negyedévben közel 96 ezer hordó/nap volt, ebből a pakisztáni olajkitermelés 0,41 ezer hordónyit, a földgáz 4,5 ezer hordónyit, a kondenzátum pedig 1,1 ezer hordónyit tett ki, vagyis a teljes pakisztáni operáció napi 6 ezer hordónyit tett ki, ami a teljes csoportszintű kitermelés 6,3 százaléka.

A Mol Pakistan a Mol-csoport 100 százalékos tulajdonú leányvállalataként 1999 óta tevékenykedik Pakisztánban. Pakisztán a kutatás és termelés terén is jelentős mértékben hozzájárul a nemzetközi portfólióhoz - áll a vállalat honlapján. A Mol Pakistan 4 blokkban rendelkezik érdekeltséggel, amelyek közül a Tal és a Marghala blokkban operátorként van jelen.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 1. 19:37
A BRFK mellett a Media1-hez is eljuttatta Pataki Tamás médiavállalkozó - a jelenleg engedélyeztetés...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 1. 17:09
Lett egy új cégem áprilisban, és rekord osztalékot kaptam.VáltozásokAutomatic Data Processing, Inc....
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
Holdblog  |  2026. május 1. 11:16
A történelem válságai rendre átírták, ki és miért vásárol műalkotásokat, de egy mindig biztos volt:...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem