A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával ünnepli az Európai Unió Tanácsának 2024. évi magyar elnökségét.
![European national flags in front of European Parliament building in Brussels, Belgium.](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2022/10/1666244035-4HU5Wt1Jz_lg.jpg)
Decemberben az előző havihoz képest emelkedtek a termelői árak az euróövezetben, éves összevetésben azonban lassult az árak növekedése az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki közlése szerint.
Decemberben az elemzők által várt 0,4 százalékos csökkenés helyett 1,1 százalékkal emelkedtek a termelői árak az euróövezetben az előző havihoz képest, amikor 1 százalékos esést regisztráltak. A havi bázison bekövetkezett emelkedés mellett a vártnál kevésbé mérséklődött az éves áremelkedés mértéke: a várakozásokban szereplő 22,5 százalék helyett 24,6 százalékkal haladták meg a decemberi termelői árak az egy évvel korábbit az euróövezetben. Novemberben 27 százalékkal, októberben 30,5 százalékkal, szeptemberben 41,9 százalékkal, augusztusban pedig még 43,5 százalékkal álltak az egy évvel korábbi felett a termelői árak az euróövezetben, ami történelmi csúcs volt.
Az energiaárak havi bázison 2,5 százalékkal emelkedtek decemberben az novemberi 2,4 százalékos havi esést követően. Decemberben az energiaárak 48,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, míg novemberben 55,4 százalékkal, októberben 64,8 százalékkal, szeptemberben 108,0 százalékkal, augusztusban 117,3 százalékkal álltak magasabban. Energia nélkül a termelői árnövekedés 12,3 százalékra mérséklődött decemberben a novemberi 13,2 százalékról az euróövezetben.
Az Európai Unióban a termelői árak az előző havihoz képest 1,2 százalékkal emelkedtek decemberben, míg novemberben 0,9 százalékos csökkenést mértek. Az egy évvel korábbit decemberben 25,2 százalékkal haladták meg a termelői árak a novemberi 27,4 százalék után. Az energiaárak havi bázison 2,9 százalékkal emelkedtek decemberben az EU-ban, a novemberi 2,0 százalék esés után. Az egy évvel korábbit 49,6 százalékkal haladták meg az energiaárak decemberben az EU-ban, míg novemberben 55,7 százalékkal. Energiaárak nélkül 12,8 százalékkal emelkedtek decemberben a termelői árak az EU-ban éves szinten a novemberi 13,6 százalék után.
A tavalyi év utolsó hónapjában havi szinten a legnagyobb mértékben Portugáliában csökkentek a termelői árak, 3,2 százalékkal, illetve Horvátországban 2,6 százalékkal és Szlovákiában 2,5 százalékkal. A legnagyobb növekedést Írországban (+43,2 százalék), Bulgáriában (+6,0 százalék) és Svédországban (+4,4 százalék) jegyezték fel. Decemberben éves összevetésben Magyarországon nőttek a legjelentősebben a termelői árak, 62,7 százalékkal, majd Lettországban 49,4 százalékkal és Romániában 41,9 százalékkal.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)