A szerdai kormányülést követően tartott sajtótájékoztatót Magyar Péter miniszterelnök és Köböl Anita kormányszóvivő, akik ismertették a kabinet legfontosabb döntéseit.
Kedden 361, az ukrajnai háború elől menekülő embernek segítettek a budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton. Az éjszakát 107-en töltötték a létesítményben - közölte a fővárosi kormányhivatal szerdán a honlapján.
A csaknem 4400 négyzetméter alapterületű BOK csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők. Az éjjel-nappal nyitva tartó tranzitponton ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, gyereksarkot, internet elérhetőséget biztosít számukra a kormány a karitatív szervezetekkel és önkéntesekkel együttműködve - olvasható a közleményben.
A MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárat üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket. A tranzitpontról továbbutazókat a Keleti és a Nyugati pályaudvarra, valamint a Liszt Ferenc-repülőtérre buszokkal viszik, a Magyarországon maradóknak pedig segítenek a szállás biztosításában - írták.
Kiderült, mennyit kérnek ma a magyar sztárok egyetlen fellépésért: milliókat kaszálnak 40 perc alatt
Elszálltak a fellépői díjak Magyarországon: egy top előadó akár egymilliót is elkér 40 percért







