Az önkormányzatok pályázhatnak az azbesztmentesítés költségeire, de önerőt is vállalniuk kell a település méretétől függően.
Szabad utat adott a kormány az MVM Energetika Zrt.-nek arra, hogy megvegye az E.On Áramszolgáltatót.
A kormány a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény felhatalmazása alapján nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette az üzletet.
Mint ahogy azt Czepek Gábor, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója korábban mondta, stratégiai kérdésnek tartják, hogy ennek a tranzakciónak a következményeként az MVM Csoport végzi majd a teljes egyetemes földgáz- és villamosenergia-szolgáltatást Magyarországon. Ennek a történelminek is mondható portfólió-bővülésnek köszönhetően az MVM már közel 10 millió lakossági és üzleti ügyfélnek szolgáltat energiát országszerte és a határon túl. Szavait a kabinet igazolta. Az Orbán Viktor által jegyzett rendelet úgy fogalmaz, hogy
a villamosenergia-ellátás biztonsága érdekében, közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak az E.ON Áramszolgáltató Kft. 100 százalékos üzletrészének megvásárlása.
A rendelet péntektől lép hatályba, és azért fontos, mert rendeletben hivatkozott törvényi felhatalmazás alapján az összefonódást nem kell a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) bejelenteni, a hatóságnak azt nem kell vizsgálnia. A korábbi bejelentés szerint az üzlet nem érinti az E.ON Hungária Csoporttal versenypiaci szerződésben álló ügyfeleket, számukra a vállalatcsoport a jövőben is változatlanul biztosítja a villamosenergia-szolgáltatást, olvasható a 24.hu-n.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







