air pollution

Megszületett a határozat: brutális bírsággal sújtják a Nitrogénműveket

2022. április 8. 12:31

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte a Nitrogénművek csoport 11 milliárdos bírságának végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztás-kérelmét - közölte a versenyhivatal a Pénzcentrummal pénteken. 

A nemzeti versenyhatóság tavaly októberben szabott ki rekordösszegű, 11,05 milliárd forintos bírságot a Nitrogénművek csoportra, amiért más piaci szereplőkkel együtt éveken keresztül jogsértően törekedett a verseny korlátozására a hazai műtrágyapiacon. A résztvevők fele önként elismerte a kartellt, a cégcsoporton kívül pedig a többi érintett be is fizette (illetve az előírtak szerint törleszti) a kirótt bírságot. A Nitrogénművek csoport azonban bíróságon támadta meg a döntést, egyúttal kérve a versenyhivatali határozat végrehajtásának – így a bírság befizetésének – felfüggesztését mindaddig, amíg az akár évekig tartó, teljes jogorvoslati eljárás le nem zárul.

A bíróságok megvizsgálták a vállalatcsoport érveit, és egybehangzó döntést hoztak: előbb a Fővárosi Törvényszék, majd – immár jogerősen – a másodfokon eljáró Kúria is elutasította a Nitrogénművek halasztásra vonatkozó kérését, mivel nem látták igazoltnak, hogy a cégek működése valóban ellehetetlenülne. A Nitrogénművek csoportnak így a versenyhatósági döntés érdemi felülvizsgálatának menetétől függetlenül, haladéktalanul be kell fizetnie a bírság teljes összegét, valamint az eredeti (tavaly őszi) fizetési határidő óta felgyülemlett késedelmi pótlékot, amely immár mintegy 300 milliós összeget tesz ki, és a bírság teljes befizetéséig tovább növekszik.

Mivel a vállalatcsoport a Kúria döntését követően eddig a bírságösszeg nagyjából 5 ezrelékét rendezte az államháztartás felé, a Gazdasági Versenyhivatal a Kúria döntése alapján – jogszabályi kötelezettségének eleget téve – az adófizetők pénzének védelme érdekében elrendelte a pótlékkal növelt bírsághátralék végrehajtását, amelyet így az adóhatóság foganatosít majd.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 23. 19:55
Reagált csütörtökön a Közmédia a Media1 keddi kérdéseire azzal kapcsolatban, miért nem jelent meg az...
Bankmonitor  |  2026. július 23. 16:10
András és felesége, Anita három éve vásárolt lakást Debrecen egyik zöldövezeti részén. A 32 millió f...
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 23. 21:00
Agrárszektor  |  2026. július 23. 20:28