Europe, Sanctions, Russia, Economy, War

Hivatalos: kizárták Oroszországot az Európa Tanácsból

2022. március 16. 14:16

Oroszország már korábban bejelentte, hogy kilép az Európa Tanácsból, most ennek elébe menve hivatalosan is kizárta őket annak Miniszteri Bizottsága

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága szerdai rendkívüli ülésén a szervezet alapokmányának 8. cikke alapján indított eljárás keretében úgy határozott, hogy azonnali hatállyal megszűnteti Oroszország tagságát a szervezetben.

Oroszország már korábban bejelentette, hogy kilép az Európa Tanácsból, az erről hivatalos értesítést múlt hét szerdán átadták a szervezet főtitkárának, Marija Pejcinovic Buricnak – közölte az orosz külügyminisztérium. A tárca azelőtt adta ki közleményét, hogy a strasbourgi székhelyű szervezet bejelentette:

Oroszország az Európa Tanács alapokmánya szerint súlyos jogsértéseket követett el, nem tesz eleget kötelezettségvállalásainak, ezért a továbbiakban nem maradhat a szervezet tagállama. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) közölte azt is, hogy az elkövetett jogsértések összeegyeztethetetlenek egy tagállam jogállásával, ezért az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának fel kell kérnie Oroszországot, hogy „haladéktalanul lépjen ki az Európa Tanácsból.” Arra az esetre, ha Moszkva nem tesz eleget a kérésnek, a közgyűlés azt javasolta, hogy a miniszteri bizottság tűzzön ki egy dátumot, melyet követően Oroszország tanácsi tagsága megszűnik.

Oroszország viszonya az Európa Tanáccsal mindig is viharos volt. Az ország még 1996-ban cstlakozott a szevezethez. Borisz Jelcin akkori orosz elnökg az ország demokratikus átmenetére tett kisérlet részeként részekényt kérvényezte felvételüket. A komoly nézeletérések azonban mindvégig nyilvánvalóak voltak.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Több tagország régóta úgy gondolta, hogy Oroszország tagsága a 47 országból álló tanácsban aláássa a testület legitimitását. Oroszország képviseleti jogát az Európa Tanácsban egyébként már február 25-én, azaz az ukrajnai invázió másnapján felfüggesztették.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?