24 °C Budapest
Bank vault

Mit nekik a pandémia: jelentősen nőtt az ügyfelek vagyona az Erste Banknál

2021. május 5. 11:28

15,1 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első negyedévet az Erste Bank. A működési bevételek 24,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának eredményét, míg a költségek ettől jóval elmaradó mértékben, 6,3 százalékkal emelkedtek. A hitelezés bővülése a lakossági és a vállalati szegmens esetében is lassult tavalyhoz képest, habár a hitelállományok a moratóriumnak köszönhetően nőttek. A lakossági ügyfélvagyon 24 százalékkal, míg a vállalati betétállomány 34 százalékkal gyarapodott egy év alatt.

A pénzintézet működési bevételei – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – a január és március közötti időszakban részben egyedi hatások miatt 24,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a nettó kamatbevételek 25,1 százalékkal, a díj- és jutalékbevételek pedig 15 százalékkal emelkedtek, míg a kereskedési és konverziós bevétel több mint a duplájára nőtt.

"A működéssel kapcsolatos kiadások ettől jóval elmaradó mértékben, 6,3 százalékkal nőttek egy év alatt, így a pénzintézet működési eredménye 44 százalékkal 25,3 milliárd forintra emelkedett. A költség/bevétel arány is nagyot javult éves összevetésben: március végére 45,5 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 53,2 százalékról" - mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet idei első negyedévi eredményeit bemutató online sajtótájékoztatóján. Hozzátette: Az adózás utáni eredmény pedig 15,1 milliárd forintra nőtt.

Az ügyfélhitelek állománya március végén 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az új hitelek kihelyezése ugyanakkor lassult, harmadával maradt el a 2020 első negyedévi teljesítménytől. Az NPL-ráta a 2020 március végi 2,2 százalékról 2,9 százalékra nőtt

– tette hozzá Jelasity Radován.

A moratórium várható lejárása, és így a nem teljesítő adósok kapcsán Jelasity Radován kiemelte, hogy az Erste Bank csak végső esetben fordul a követeléskezelői megoldásokhoz. "Azon vagyunk, hogy rendezzük a nem teljesítő adósokkal a helyzetet; mindenkinek az az érdeke, hogy az adós és a bank között kötött eredeti ügyfél-viszony megmaradjon" - tette hozzá.

A lakossági területen az új kihelyezések értéke 18 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, mivel a tavalyi első negyedévben még kevéssé voltak érezhetőek a koronavírus-járvány gazdasági hatásai – ismertette Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. Ezen belül a jelzáloghiteleknél az újonnan folyósított hitelek értéke 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az otthonfelújítási hitel bevezetésének is köszönhetően.

A fogyasztási típusú kölcsönöknél a Babaváró hitel nagyrészt kompenzálta a személyi kölcsönöknél tapasztalt – a járvány számlájára írható – elmaradást a folyósításban, az új kihelyezés azonban összességében így is 29 százalékkal csökkent az egy évvel korábbival összevetve. A kisvállalkozók esetében az új kihelyezés 39 százalékos növekedést mutat éves összehasonlításban, ami jól mutatja, hogy a jelenlegi, vírusválságos időszakban sem adják fel, és hisznek magukban.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – egy év alatt 24 százalékkal 3867 milliárd forintra nőtt március végére, ezen belül a befektetések aránya 59 százalék volt. A lakossági fogyasztás visszaesése miatt keletkezett megtakarítások a korábbiaknál nagyobb arányban áramlottak értékpapír-befektetésbe

– mondta el Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

"A vállalati üzletágban a hitelállomány 4 százalékkal 781 milliárd forintra csökkent. Az Erste aktívan vesz részt az NHP Hajrá programban: 2021 március végéig 120 milliárd forint értékben kötött hitel- vagy lízingszerződést. A bank a Nemzeti Kötvényprogramban is jelentős szereplő, tizenegy jegyzést bonyolított összesen több mint 33 milliárd forint értékben" – tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.

Az állomány továbbra is jó minőségűnek mutatkozik, az NPL ráta 3,7 százalék volt március végén, szemben az egy évvel korábbi 2,1 százalékkal, miközben a vállalati hiteleknek már csupán negyede vesz részt a moratóriumban. Az Erste vállalati ügyfelei likviditási szempontból is felkészültek a pandémiás helyzettel járó gazdasági nehézségekre: a vállalati betétállomány 34 százalékkal haladta meg a tavaly március végit, míg a tranzakciós forgalom 15 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

A kis- és középvállalkozások (kkv) esetében a hitelállomány egy év alatt 13 százalékkal gyarapodott annak köszönhetően, hogy a kkv-szegmensben az ügyfél-elégedettségi mutatóban továbbra is piacvezető az Erste. A kereskedelmi célú ingatlanoknál ugyanakkor a hitelállomány 6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, míg a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében 16 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakával összevetve.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt az új GDPR? Ez a változás rengeteg céget érint

Minden olyan cégnek, amely akár adatkezelőként, akár adatfeldolgozóként személyes adatokat továbbít az EU-n kívüli harmadik országba, újra kell kötnie az adattovábbítást rendező valamennyi szerződését.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 15. kedd
Jolán, Vid
24. hét
Ajánlatunk
  • Vedd fel a harcot! (x)

    Több levegő, kevesebb parlagfű! Kezdődik a parlagfű szezonja. A parlagfű irtása mindannyiunk közös érdeke.

KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?