8 °C Budapest

Megszólalt Orbán Viktor: 4 újabb fontos döntés született a koronavírus-járvány miatt

2020. december 19. 14:30 1 perc

Orbán Viktor szombat délután a Facebook-oldalán jelentette be az újabb gazdaságvédelmi akciótervet. "Nekünk minden élet és minden munkahely számít" - mondta, majd ismertette azt a 4 döntést, amelyet meghoztak a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéseként.

E szerint a családok és a vállalkozások hitel-visszafizetési moratóriumát változatlan formában fél évvel, július 1-jéig meghosszabbítják. A moratórium automatikusan hosszabbodik meg, csak annak kell felkeresnie bankját, aki a moratórium ellenére is törleszteni akarja hitelét - közölte a kormányfő.

Bejelentette továbbá, hogy a járványügyi intézkedések miatt ideiglenes bezárásra kényszerült vállalkozásokat a kormány decemberben és januárban is a bérköltségek kétharmadának elengedésével és átvállalásával támogatja. A járulékfizetés elengedését és a bértámogatást a vendéglátóhelyek, a szállodák és az idegenforgalom mellett kiterjesztik a szünetelni kényszerülő, magántulajdonú buszos vállalkozásokra is.

Facebook beágyazás
314

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik. Ezek a vállalkozások adják a legtöbb munkahelyet, és ők a legsérülékenyebbek a járvány idején - indokolta az intézkedést, hozzátéve: a 25 ezer lakosnál kisebb települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét pedig majd egyenként tekintik át.

A negyedik döntés pedig az, hogy a gyereket nevelő és gyereket váró családokat 6 millió forintig kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatozású lakásfelújítási hitellel segítik. Ebből 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás, amely a felújítás végével vehető igénybe, és automatikusan csökkenti a hitel összegét - ismertette a miniszterelnök.

Hangsúlyozta, a koronavírus-járvány második hulláma egész Európában újabb csúcsokat ostromol. "A vírus támadásával szemben az orvosaink, az ápolóink és a kórházaink jól állják a sarat, a kormány a védekezéshez szükséges minden eszközt biztosít a számukra" - mondta Orbán Viktor.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Rámutatott ugyanakkor, hogy a vírus nem csak az emberek egészségét, a gazdaságot és a munkahelyeket is megtámadta, ezért járvány idején az emberi életek mellett a családokat és a vállalkozásokat is védeni kell.

"Nekünk minden élet és minden munkahely számít" - hangoztatta.

A kormányfő bejelentését azzal zárta: jó okkal lehet bízni abban, hogy nem csak magyarok tízezreinek életét, de sok százezer munkahelyet is sikerül megmenteni. "Egyszer már sikerült, ha összefogunk, együtt újra sikerülni fog!" - mondta

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 3. 08:17