26 °C Budapest

Komoly átalakulás jöhet a Balatonnál: 10 év múlva rá sem fogsz ismerni

2020. augusztus 10. 08:15

A Balaton-térsége hazánk olyan európai jelentőségű természeti értéke, amely nem csak természeti és kultúrtörténeti, de nemzetgazdasági jelentőséggel is bír. A három megyét átölelő terület környezeti állapota, a gazdaság és a helyi társadalom olyan egységet alkot, amely egyedülálló módon érzékeny a természeti feltételek és az emberi hatások változásaira, ugyanakkor fokozottan sérülékeny - számol be a HelloVidék.

A térség korábban az országos átlagot jóval meghaladó mértékben járult hozzá a nemzetgazdaság teljesítményéhez, napjainkban ez már csak átlagosnak mondható. Ennek oka kevésbé a térség lehetőségeinek kimerülésében, sokkal inkább azok hatékony kiaknázásának hiányában keresendő. Ezért kell biztosítani a térség sajátos igényeihez és szerkezetéhez igazodó megoldásokat


- mondta el a lapnak dr. Molnár Gábor, a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, kiemelve a 20012019 közötti időszak vendégforgalmi mutatóit, amelyek az elmúlt öt évben hosszas stagnálás után újra emelkedni kezdtek.

A magyar tenger térségének sérülékenysége nem csak az elmúlt évtizedek kedvezőtlen ökológiai változásaiban, de az immár több éve zajló gazdasági teljesítmény-romlásban, illetve a foglalkoztatottak számának csökkenésében is nyomon követhető.

"A 2021 és 2027 közötti elképzelések között szerepel a gazdasági zónák létrehozásának terve. Ehhez négy területen gondolkodunk: tartalmi, földrajzi, időbeni és pénzügyi megközelítésekben. Ezek lefedik a területi és ágazati projektek program szintű összehangolását és a pályázati felhívások megjelentetésének egymáshoz igazítását, amelyek területi beavatkozások esetén speciális eljárást jelentenek, miközben a szereplők a megyei és gazdasági zóna szintű összhangra törekednének. Magyarország 2030-ig szóló kiemelt célkitűzése az ország gazdasági és társadalmi versenyképességének a növelése"

- mutatott rá Horváth Viktor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Tervezési és Közvetlen Uniós Forrás-koordinációs Főosztályának vezetője.

Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 21. 10:44
Miközben a Magyar Távirati Iroda vasárnap szinte azonnal beszámolt a Polgár Judit köztársasági elnök...
Holdblog  |  2026. július 21. 10:00
Szegény dél-koreaiakat alaposan lehülyegyerekeztük a hétfői adásunkban. Mondjuk okkal, itt egy ízelí...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 20. 17:04
Az AI ott van mindenhol, most leírom én is, hogyan használom, leginkább azért, ha majd egy év múlva...
Bankmonitor  |  2026. július 20. 15:23
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerül...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?