2025 első negyedévében tovább nőtt a bérszakadék Magyarországon: a nettó átlagkereset 476 ezer forint volt, amit mindössze Budapest és Győr-Moson-Sopron vármegye haladott meg.
Fizettek a jobb ellátásért – mégis borzalmak várták őket: megrázó vallomás a Péterfy kórházból
Egy budapesti nő szerint édesapja méltatlan körülmények között halt meg a Péterfy Sándor Utcai Kórház egyik osztályának VIP-részlegén, miközben havonta több százezer forintot fizettek a „jobb ellátásért”. A Blikk több hozzátartozó beszámolója alapján botrányos állapotokról és gyanús pénzmozgások kirajzolódásáról ír.
Több mint két hónapon át feküdt „alapítványi támogatás” mellett a Péterfy kórházban egy idős férfi, akinek lánya szerint édesapja méltatlan körülmények között halt meg az osztályon – annak ellenére, hogy minden hónapban fizettek az extra ellátásért. A nő a Blikknek mesélt arról, milyen állapotok uralkodtak az intézményben, ahol most vesztegetés gyanúja miatt két főorvost is letartóztattak.
A rokonok beszámolói szerint a Péterfy Sándor Utcai Kórház Szövetség utcai telephelyén egy „alapítványi támogatás” rendszerén keresztül szedtek pénzt a betegektől, akár 100–120 ezer forintot havonta, sőt, napi 2000 forintot az extra élelmezésért. Számlát vagy nyugtát soha nem adtak, kizárólag készpénzt fogadtak el. A becslések szerint a két főorvosnő évente több tízmillió forintot gyűjthetett be.
A III-as krónikus belgyógyászati osztályon fekvő betegek rokonai szerint a fizetős „VIP-részleg” valójában lerobbant, elhanyagolt és életveszélyes volt. A konnektorokat orvosi ragtapasszal rögzítették, a falak penészesek voltak, a mosdóban orrfacsaró bűz terjengett, és még a küszöbök sem voltak akadálymentesítve. Egy hozzátartozó szerint az ápolók közönyösek voltak, volt, hogy a nővérek és az ügyeletes orvos tévét nézett, miközben egy beteg vízért kiabált.
„Olyan gyógyszereket találtunk a betegünknél, amit nem írt fel a szakorvosa... Egyértelműen szedálták, mint ahogy a többieket is, hogy ne okozzanak problémát” – állította egy rokon.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Amikor a hálapénz bűncselekménnyé vált, „alapítványi támogatásnak” nevezték át a pénzgyűjtést – de a plusz szolgáltatás, amit ezért ígértek, csak papíron létezett.
A Blikk információi szerint a Szövetség utcai belgyógyászati osztály betegei hozzátartozóinak egy része pertársaságot kíván alapítani, hogy visszaszerezzék azt a pénzt, amit a vesztegetés miatt eljárás alá vont orvosok jogtalanul elvettek.








