Az egészségügyi miniszter szerint nem lenne szabad praktizálnia annak a gyermekorvosnak, akit azzal gyanúsítanak, hogy pénzért állított ki hamis igazolásokat kötelező védőoltásokról.
Egy feltehetően ebolás fertőzöttet találtak Csehországban.
A 40 éves amerikai állampolgár nemrég tér vissza Kongóból. A beteget először a dél-csehországi Tábor kórházába szállították rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, onnan pedig a prágai Bulovka kórházba, ahol egy speciális elkülönített osztályon tartják megfigyelés alatt.
A kórház illetékese azt mondta, hogy a férfitől vett mintákat egy németországi laboratóriumba küldték, az eredmények a szombati nap folyamán lesznek készen.
Az ebola vagy ebola vérzéses láz egy súlyos, magas halálozással járó fertőző betegség. A halálozási arány a vírus típusától függően 30 és 90 százalék között van.
Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







