Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében, a pápát a következő napokban meg fogják operálni - jelentette be maga az egyházfő vasárnap.
Az utóbbi hetekben sok szó esett Ferenc pápa egészségi állapotáról, aki február 14-én került kórházba. Az egyházfő azóta úgy tűnik jobban van, így minden esélye megvan rá, hogy egy nap ő lehessen minden idők legidősebb római egyházfője. Egy biztos, a második helyet már most is magáénak tudhatja.
Szinte napra pontosan 12 évvel ezelőtt, 2013. március 13-án választották meg Jorge Mario Bergogliót a katolikus egyház 266. pápájának, aki Assisi Szent Ferenc tiszteletére a Ferenc nevet vette fel. Az azóta is regnáló Ferenc pápa a Wikipédia szerint számos elsőséget tudhat magáénak – ő az első pápa a jezsuita rendből, az első, aki az amerikai kontinensről és a déli féltekéről származik, továbbá a 8. századi III. Gergely pápa óta ő az első, aki Európában kívül született vagy nevelkedett.
Amennyiben pedig még néhány év megadatik neki, úgy egy újabb elsőbbséget tudhat majd a magáénak, ugyanis Ferenc pápa már most is minden idők második legidősebb katolikus egyházfője a maga 88 évével és 83 napjával.
Igaz, még jelentős lemaradásban van a jelenlegi első helyezettől – az egyházat 1878-1903 között vezető XIII. Leó pápa ugyanis 93 éves is elmúlt már, amikor elhunyt.
Ferenc pápát tehát még bő 5 év választja el attól, hogy ő lehessen minden idők legidősebb egyházfője. Igaz, ha ezt a címet sikerül is megszereznie, van, amiben már szinte biztosan nem fogja maga mögé utasítani XIII. Leót – ez pedig a ponfitikátusa hossza. Utóbbi ugyanis több mint 25 éven át vezette a katolikus egyházat, míg Ferenc pápa 12 éve teszi ugyanezt.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ebből a szempontból tehát behozhatatlannak tűnik XIII. Leó előnye, aki egyébként még ennek ellenére is csak a negyedik legtovább hivatalban lévő pápának számít. Őt közvetlenül a 2005-ben elhunyt II. János Pál pápa előzi, aki 26,5 éven át vezette a római egyházat, majd pedig éppen XIII. Leó elődje, IX. Piusz található a listán, aki 31,6 éven át töltötte be a pápai tisztséget.
Ez a 31,6 év egyúttal a leghosszabb dokumentált pontifikátusnak számít, jóllehet a hagyomány úgy tartja, hogy Róma első pápája, Szent Péter 34 évig volt az egyház vezetője – őt 30-ban választották meg és 64-ig töltötte be a tisztséget.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







