A Gergely-naptár szerint idén az ünnep március 2-án napszálltakor kezdődik és 3-án estig tart.
A pszichológiai kutatások szerint a velünk történt jó dolgok felsorolása valóban segíthet javítani a hangulatunkat. Ez az egyszerű, mégis hatékony módszer, amelyet "három jó dolog" vagy "hálalista" néven is ismernek, egyre népszerűbbé válik a mentális egészség javításában- közölte a BBC.
A gyakorlat lényege, hogy esténként néhány percet szentelünk arra, hogy átgondoljuk napunkat, és felírjunk három pozitív dolgot, ami történt velünk. Ezek lehetnek apró örömök, mint egy kellemes séta vagy egy jó beszélgetés, de akár jelentősebb események is, mint egy sikeres vizsga vagy előléptetés. A kulcs, hogy átgondoljuk, miért éreztük ezeket pozitívnak.
Martin Seligman és Chris Peterson, a pozitív pszichológia két kiemelkedő alakja 2005-ben publikálta az első kutatásokat a módszer hatékonyságáról. Egy 577 fős vizsgálatban a résztvevők egy csoportja egy hónapon át végezte ezt a gyakorlatot. Az eredmények meggyőzőek voltak: a boldogságszint növekedett, a depressziós tünetek pedig csökkentek, és ezek a pozitív hatások hat hónappal később is kimutathatóak voltak.
A módszer sikerének egyik oka lehet, hogy ellensúlyozza az emberi agy azon tendenciáját, hogy inkább a negatív eseményekre fókuszáljon. Ez a negatív előítélet evolúciós szempontból hasznos volt a túléléshez, de a modern világban túlzottá válhat.
"A három jó dolog gyakorlat fontos eleme, hogy konkrétan segít a pozitívumokra koncentrálni "- magyarázza a cikk szerzője. A gyakorlat hatása hamar átterjedhet a mindennapokra, és az ember azon kaphatja magát, hogy már reggeltől kezdve keresi a pozitív élményeket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A módszer hatékonyságát számos különböző csoporton tesztelték, a kenyai tinédzserektől a svájci idős nőkig. Egy 2021-es metaanalízis szerint még depresszióban szenvedő embereknél is hatásos lehet, bár nem minden esetben működik egyformán jól. A "három jó dolog" gyakorlat különösen hasznosnak bizonyulhat nehéz időszakokban, mint például a COVID-19 járvány alatti lezárások idején. Bár a lista tartalma ilyenkor kevésbé változatos lehet, a pozitívumok keresése segíthet enyhíteni a negatív érzéseket.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







