Bár a horgászok bosszankodnak miatta, a természetvédők örülnek: a Kis-Balaton vízfelületét elárasztó sulyom egyszerre hasznos és problémás – egykor pedig a magyarok kedvelt tápláléka volt.

A hét elején hunyt el Philip Zimbardo, olasz származású amerikai pszichológus, szociológus, író, kutató, egyetemi tanár. Bár a kutató munkássága megosztó, hatása vitathatatlan, ezért a Pénzcentrum most összeszedett 5 idézetet a legendás tanártól. Ezekből talán kicsit közelebb kerülhetnek hozzá az emberek, hogyan látta a világot a múltszázad egyik meghatározó szociálpszichológusa.
A hét elején elhunyt Philip Zimbardo kutatási területe elsősorban az emberi agresszió volt, vizsgálatai szerint a rossz környezet a jó emberekből is kihozhatja a rosszat. A nagyközönség előtt elsősorban az ezzel kapcsolatos, 1971-ben végzett stanfordi börtönkísérlete miatt lett világszerte ismert, melyről több film is készült az elmúlt évtizedekben.
Mint azt sokan tudhatják, a kísérlet során teljesen átlagos egyetemistákat toboroztak raboknak és börtönőröknek, akiket Zimbardo az alagsorban berendezett börtönben helyezett el, Zimbardo pedig a börtönparancsnok volt. A teszt közben az alanyok teljesen megfeledkeztek arról, hogy tudományos kutatásban vesznek részt, a kísérlet botrányba fulladt és fel kellett függeszteni. Zimbardo ennek ellenére bevonult a történelembe, a kísérlet pedig a mai napig sok helyen hivatkozási alap.
Ugyanakkor az is igaz, sok kollégája keményen elítéli ezeket a módszereket és még a kapott eredmények hitelességét is megkérdőjelezi, hiszen azok komoly etikai kérdéseket vetnek fel. Manapság egy ilyen kutatást valószínűleg lehetetlen lenne elindítani.
Mindenesetre most lássuk néhány idézet segítségével, hogyan gondolkodott ez a sokak számára megosztó figura:
Igen vékony a jó és a rossz közötti határ, és szinte bárkit rá lehet venni arra, hogy átlépje, ha a helyzet nyomást gyakorol rá.
– mondani sem kell, az elhíresült kutatás eredményeire utalhatott itt Zimbardo.
Az emberi viselkedést nagyobb mértékben befolyásolják a külső tényezők, mint a belsőek. A 'helyzet' a külső környezetet jelenti, míg a belső környezet magában foglalja a géneket, az erkölcsi múltat és a vallási nevelést.
– nem szabad elfelejteni, hogy Zimbardo szociálpszichológus is volt. Az emberi viselkedésről szóló megfigyelései ebben az idézetben is megmutatkoznak.
Elsősorban az érdekelt, hogy hétköznapi emberek miért és hogyan tesznek szokatlan dolgokat, olyanokat, amelyek idegennek tűnnek a természetüktől. Miért viselkednek néha jó emberek rosszul? Miért cselekszenek olykor okos emberek bután vagy irracionálisan?
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
– ki ne tenné fel ezeket a kérdéseket nap, mint nap?
Ami igazán aggaszt, az az internet és az elektronikus technológiai forradalom. A félelmemet részben az táplálja, hogy sokan rengeteg időt töltenek egyedül, elszigetelten, e-mailek között, chat szobákban, ami csökkenti a másokkal való személyes találkozásokat.
– az amerikai tudósnak a modern technikáról is hangsúlyos véleménye volt, sokunk panaszát fogalmazta meg igen korán.
A gonoszság az, amikor valaki tudja, mi lenne a helyes, de mégis szándékosan a rosszabb utat választja
– világított rá ezzel sok ember előtt álló erkölcsi dilemmákra.
Mint látható, a tudós gondolatai kétségtelenül megosztóak, ám a mai napig sokak számára lehetnek elgondolkodtatóak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


