Az egészségügyi miniszter szerint nem lenne szabad praktizálnia annak a gyermekorvosnak, akit azzal gyanúsítanak, hogy pénzért állított ki hamis igazolásokat kötelező védőoltásokról.
Fontos változás lépett életbe az orvosi rendelőkben: megszólalt az Mentőszolgálat, itt vannak a friss számok
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy jól működik az új ügyeleti rendszer Pest vármegyében is - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) pénteken.
Közleményében a szervezet azt írta, a vármegye 21 ügyeleti telephelyén február elseje óta 7 406 beteget láttak el a szakemberek, ebből 2 738 gyermek, illetve 18 év alatti fiatal volt. Ötszáztizenöt beteg esetében elegendőnek bizonyult a telefonos orvosi tanácsadás, 5928 beteget valamelyik ügyeleten, 963-at pedig a saját otthonában vizsgáltak meg és láttak el az orvosok, mentőtisztek és APN (advanced practice nurse) szakemberek.
Közölték, a jellemzően enyhébb egészségi problémákra az esetek 87,5 százalékában az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett, 928 beteget kellett további ellátásra valamelyik szakintézménybe irányítani. Az átlagos betegforgalom a hétvégéken is 2 beteg/óra/telephely alatt maradt és a 7406 esetből mindössze 45 beteg tünetei minősültek súlyosnak.
Az adatok szerint az 1 830-as központi ügyeleti telefonszám hívásfogadó rendszerében az átlagos várakozási idő Pest vármegyében 49 másodperc, a segítő telefonbeszélgetések átlagos időtartama 3 perc 25 másodperc volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép forrása: MTI/MTVA
Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







