A 35. héttől hazai szennyvizekben is kimutatható a világszerte terjedő XEC alvariáns is, amely az ábrán az X-rekombináns csoport tagjaként szerepel.
Megtartotta Nobel-előadását csütörtökön délután Stockholmban Karikó Katalin biokémikus, kutatóbiológus, aki az amerikai Drew Weissmannal megosztva veheti át idén az orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért.
Karikó Katalin úttörő munkássága új korszakot nyitott sokféle betegség kezelésében és megelőzésében, ő az első magyar nő, akit Nobel-díjjal tüntetnek ki. A világ legnagyobb tudományos elismerését Weissmannal a nukleozid módosítással kapcsolatos felfedezéseikért kapják, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni mRNS-alapú vakcina kifejlesztését is.
Karikó Katalin és Drew Weissman előadására a Nobel-díj vasárnapi átadását felvezető program részeként került sor a Karolinska Intézet aulájában. Karikó Katalin a nagy érdeklődés övezte előadását Az mRNS kifejlesztése gyógyításhoz címmel tartotta meg.
"Nagyon izgatott vagyok, mert ilyen nagy hallgatóság előtt még sohasem tartottam előadást" - kezdte beszédét. Hozzátette, hogy már csak azért is izgatott, mert neki kell bemelegíteni a közönséget kollégája, Drew Weissman előadásához, amely az mRNS technológia jelenét és jövőjét fogja tárgyalni. Előadásában felidézte az mRNS-kutatás legfontosabb mérföldköveit 1961-től, amikor az mRNS-t felfedezték, napjainkig. Megemlékezett a kutatásokban nagy szerepet játszó tudósokról, és felvázolta, hogy milyen állomásai voltak saját tudományos munkásságának, és milyen kitartó kutatások vezettek egyik eredménytől a másikig.
Karikó emellett Bemutatta a Drew Weissmannal közösen végzett kutatásaikat, és felsorolta az eredményeikkel kapcsolatos publikációkat. Vetített prezentációval kísért, lendületes beszédében a kutatói munka jelentőségét is hangsúlyozta, és a tudósi pálya nehézségeivel kapcsolatban saját példáját megemlítve kiemelte, hogy nem szabad feladni, mindig a következő feladatra kell koncentrálni.
Előadásában fontos kiindulópontként hivatkozott a szegedi egyetemen töltött éveire. Az előadás végén elhangzott köszönetnyilvánításában pedig kiemelte, hogy milyen fontos volt számára egykori alma matere, ahol a tudományos alapokat megszerezte.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
borítókép: Cseke Csilla, MTI/MTVA
Hiába ingyenes itthon, valami nem stimmel: egyre több magyar dönt a külföldi lombikprogramok mellett
A meddőséggel küzdő magyar párok egyre gyakrabban keresnek megoldást külföldön, ami az úgynevezett "lombikturizmus" jelenségét eredményezi.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Itt az ősz, most sokan kezdenek el futni: mutatjuk, mire figyelj, hogy vágj bele
Októberben jön a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál is: még te is fel tudsz készülni.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.